szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Összesen nyolcan buktak le, van köztük egyesületi elnök, edző és játékvezető is. Utóbbiak közül az egyik főállásban rendőr volt.

Két külön vádiratban minősített vesztegetés és vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyolc emberrel – köztük négy játékvezetővel – szemben.

A vádiratok szerint a 2016-ban és 2017-ben több olyan korrupciós eset történt, amikor játékvezetőknek pénzt ígértek, ha vállalják, hogy egyes első és második ligás, illetve a Ligakupában zajló mérkőzéseket

a pártatlanság szabályait megsértve vezetnek le.

A két bírópáros 150 ezer és félmillió forint közötti összegért összesen öt mérkőzés eredményét befolyásolta, illetve kísérelte meg befolyásolni.

Rajtuk kívül a két ügyben vádlott még két edző, egy sportegyesületi elnök, illetve egy szakágon kívüli személy.

Előfordult, hogy a vesztegetők nem korrumpálható játékvezetőknek ajánlottak fel százezer forintot egy mérkőzés előtt azzal, hogy abból "menjenek el vacsorázni", valamint hogy "egyenes legyen a pálya". A bírók visszautasították az ajánlatot, és jelentették az esetet a játékvezetői bizottság vezetésének.

A vádlott játékvezetőknek a vádirat szerint nem sikerült mindig elcsalniuk a meccseket: megesett, hogy az eredmény az érintett csapatok közötti erőkülönbség miatt nem az elvárásnak megfelelően alakult, így a vesztegetők már nem fizettek a bíróknak vagy a megbeszélt összegeknek csak egy részét adták át.

A büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése és felderítése alapján indult, mivel a játékvezetők egyike, egy 52 éves férfi az elkövetéskor rendőrként dolgozott, a szabadidejében vezetett meccseket.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetések és azok elfogadása miatt nyújtott be két – egy esetben az alábbiak szerint egyezség jóváhagyására irányuló – vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. A játékvezetőkre letöltendő szabadságvesztést kért a vádhatóság.

A nyomozó ügyészek az egyik edzővel és az egyesületi elnökkel egyezséget kötöttek, amelynek alapján önmagukra és a játékvezetőkre is terhelő vallomást tettek. Az ügyészség azt kéri a bíróságtól, hogy hagyja jóvá az abban foglalt 1 év 6 hónap 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és egyéb járulékos kötelezettségeket büntetésként.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!