Egyre több az idős pedagógus

Egyre több az idős pedagógus

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A 40 év alattiak közül egyre kevesebben választják a tanári pályát.

Egyre több az ötvenévesnél idősebb tanár, miközben csökken a fiatal pedagógusok száma az MTA legfrissebb kutatása szerint, közölte az RTL Klub Híradója.

A 30 év alattiaknál 9-ről 6, míg a 30 és 39 év közöttiek esetében 27-ről 18 százalékra csökkent azok aránya, akik tanári pályára léptek. Az 50-59 éves korosztályban ugyanakkor a korábbi 27 helyett most 35 százalék dolgozik az oktatásban, míg a 60 éven felüliek közül hét százalékkal többen tanítanak.

Ha nem lesz több fiatal a pályán, csődhelyzetbe került az oktatás, mondta egy korábbi tüntetésen részt vevő tanár.

A közoktatás változásait vizsgáló felmérés a Pedagógusok Szakszervezete szerint igazolja, amiről évek óta beszélnek.  A szervezet szerint a pedagógus képzésre jelentkezők alig feléből lesz tanár. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint valóban fontos cél a pedagóguskar fiatalítása.

Hozzászólások