szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy aktákat szállító fizikai munkás például 115 ezer forintot keres havonta.

Hosszú évek után emelték a bírók bérét, idén átlagosan 32 százalékkal nőtt a fizetésük, jövőre további 12, 2022-ben pedig 13 százalékkal kapnak többet. Az ország bíróságain összesen 11 ezren dolgoznak, közülük viszont csak körülbelül 3 ezren bírók, a fennmaradó 8 ezer igazságügyi alkalmazott közül 2132-nek emelték még némileg az illetményét januártól, írja a Népszava.

Ez azonban csak a kötelező minimális emelést jelentette, van, akinek ez az emelés mindössze bruttó háromezer forintos többletet jelent havonta.

Még ők is jobban jártak azonban ahhoz a csaknem 6 ezer igazságügyi alkalmazotthoz – például titkárhoz, fogalmazóhoz, jegyzőhöz, aktákat szállító fizikai segítőkhöz – képest, akinek a fizetése nem nőtt.

A bérek rendkívül eltérőek, de az jelzésértékű: egy 16 éve az igazságügyben dolgozó ügyintéző 251 ezer, egy ugyanekkora bírósági tapasztalattal rendelkező jogi asszisztens végzettségű jegyző pedig 262 ezer forintot kap. Egy most kezdő – aktákat szállító – fizikai munkás 115 ezer forintot keres havonta.

Az igazságügyi alkalmazottak utoljára 2017-ben, a jogszabály módosításakor kaptak központi béremelést, de az is csak a jogi asszisztensi vizsgával nem rendelkező, nagyon alacsony keresetű bírósági jegyzőket érintette, az ügyintézőknek és a jogi asszisztensi végzettségű jegyzőknek egyszerűen beépítették az alapbérébe a korábban járó pótlékot, más emelést nem kaptak.

Az igazságügyi alkalmazottak azt is panaszolták a lapnak, hogy egy sereg más probléma nehezíti a munkájukat: a bíróságok informatikai háttere elavult, szinte használhatatlan gépeken dolgoznak, nem egyszer fél napig is áll a munka, pedig a digitális bírósági rendszerre való átállás napirenden van. A vidékről bejáró dolgozók bérlettámogatását 2018 januárjától utólag adják oda, ezért előfordul, hogy hó elején a fizetés megérkezéséig szabadságot vesznek ki a munkatársak és otthon maradnak. Túlórázhatnak, de ezt nem fizetik ki nekik, sokszor viszik haza a munkát, pedig ez elvileg tilos, vagy bemennek reggel hatra, hogy végezzenek, de akkor a főnökök azzal intézik el az ügyet, hogy biztosan csak internetezni akarnak.

A Népszavának az egyik informátor elmondta, hogy amikor a legutóbb bírósági jegyzőt kerestek, a hét jelentkezőből öten azonnal felálltak, amikor megismerték a feltételeket, a maradék kettő néhány hét után ment el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!