szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Teszt nélkül küldték el a kórházak a betegeket.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Végstádiumban lévő, daganatos beteget, egy hajléktalan nőt küldtek egy budapesti kórházból a hajléktalanszállóra - közölte Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő Facebook-oldalán.

A bejegyzésből nem derül ki, melyik kórházból küldték el az áldozatot.

Kassai felvette a kapcsolatot a hajléktalanellátó intézménnyel. Azt a tájékoztatást kapta, hogy a szállón nem tudják kezelni a beteget, a kórház ennek ellenére utasította el a bent tartását. Az intézkedés Kásler Miklós miniszter ágykiürítési utasítását követően történt.

A hajléktalanellátó most egy hospice-házat próbál találni, ahol legalább a beteg fájdalmait csillapítanák.

Kassai összesen 130 hajléktalanellátó intézménynek írt és kért adatokat a járvány kezeléséről. Mint írja, ezek még az idősotthonoknál is nehezebb helyzetben vannak, kevés védőeszköz áll rendelkezésre, és az elkülönítés sem megoldott.

Az intézményvezetők megerősítették, hogy a kórházak anélkül küldik vissza a betegeket, hogy koronavírus-tesztet végeznének rajtuk.

Kassai szerint ezekért az esetekért a kormány felelős, ezért indokolt a dudálós tüntetések folytatása.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az LMP is beállna Karácsony Gergely mögé

Az LMP is beállna Karácsony Gergely mögé

Döntöttek, börtönben marad a skálás gyilkos

Döntöttek, börtönben marad a skálás gyilkos

Már a Google Earthben is látható, mit művelt eddig a bolygóval a klímaváltozás

Már a Google Earthben is látható, mit művelt eddig a bolygóval a klímaváltozás