szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben az egyetem nem tudta megtartani a szokásos, kari diplomaosztókat a főépület díszudvarán, ezért döntöttek az intézet vezetői a szabadtéri rendezvény mellett. A hallgatók tömegesen regisztráltak - családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel közösen - az eseményre.

Az előzetes jelentkezések alapján kiderült, hogy a szabályok betartásával a Nagyerdei Stadionban sem elegendő egyetlen alkalom, ezért két időpontban, július 4-én és 11-én délután tartják a különleges tanévzárót Az ünnepség megszokott elemei a stadionban sem maradnak el: az egyetemi és kari gerundiumok behozatala vezeti fel mindkét esetben a talárba öltözött rektori, kari vezetés bevonulását a fanfárok megszokott hangjára.

A koronavírus elleni védekezés miatt a rendezvényen idén nincs lehetőség arra, hogy minden végzős személyesen vegye át az oklevelét. Most karonként két-két hallgató, egy magyar és egy angol nyelvű képzésen végzett diák járul majd az elnöki asztalhoz és veszi át a diplomát jelképesen a többiek nevében is. A járványügyi szigor enyhülésének köszönhetően viszont a maszk viselése nem kötelező a tanévzárókon, a hallgatók a küzdőtéren, a hozzátartozók a stadion lelátóin helyezkedhetnek el. A két szombati ünnepségen - amelyet élőben közvetítenek az egyetemi Facebook-oldalon és a Youtube-on -, 1200-1200 végzős hallgató vesz részt hozzátartozóival a debreceni Nagyerdei Stadionban.

A Nagyerdei Stadion a labdarúgó bajnokság első osztályából a napokban kiesett DVSC hazai pályája, a város önkormányzata a héten megszavazta, hogy a korábban a Szima Gábor tulajdonában lévő klub átkerüljön a városhoz. Az önkormányzat 25 százalékos tulajdonrészét növelte száz százalékosra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!