Több mint 800 ezer listás szavazatot veszített az ellenzék április 3-án, az összefogás kevésnek bizonyult az Orbán-rezsim megdöntéséhez. De hogy mi történt a szavazókkal, arról Kovalcsik Tamás és Bódi Mátyás, a Választási Földrajz blog szerzőinek segítségével próbálunk képet kapni.

Az elemzők úgy látják, a közel egymillió voks eltűnése leginkább a különböző településtípusok választási viselkedésével magyarázható. Ahogy fogalmaznak:

„a térkép nélkül nem lehet megérteni, hová tűntek az ellenzéki szavazók.”

A blog szerzői úgy látják, hogy a voksok egy része a Fideszhez vándorolt: leginkább a kistelepüléseken; Borsod és Heves megyében pártoltak át sokan. Érezhető volt emellett a Mi Hazánk erősödése az ellenzék kárára, ez viszont inkább az Alföldön volt jellemző. Az ellenzékinek mondott városokban pedig a szavazók otthonmaradása is belejátszott az ellenzék kudarcába, erre utal, hogy a nem kormánypárti Budapesten és a megyei jogú városokban egyaránt kevesebben szavaztak, mint 2018-ban.

MTI

Bár utóbbi mondat általában az ellenzéki szavazókra vonatkozik, mégis van abban valami, amikor a politikusok és az elemzők azt mondják, a Jobbik szavazói hiányoztak a legjobban – állítják a Választási Földrajz szerzői. Ezt viszont ki kell egészíteni azzal, hogy

nem feltétlenül a 2018-as, sokkal inkább a már 2014-ben is jobbikos szavazók pártoltak el az ellenzéktől.

A régi Jobbik magja Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyéből jött – pont onnan, ahol érezhetően megerősödött a Fidesz. A 2018-ra néppártosodó Jobbik már nemcsak régiós szinten, hanem országszerte is nőni tudott. Ám azzal, hogy összeálltak a baloldali pártokkal, miközben a Fidesz szélsőségesebb lett, és a Mi Hazánk is megjelent a színen, 2022-re elvesztették azokat, akik az eredeti, Gyurcsány-ellenes Jobbikot támogatták.

A megerősödött fideszes megyékben egyébként az is közös, hogy itt az ország leginkább leszakadt régióiról beszélünk. Bódi szerint „a felülről szervezett társadalom” rajzolódik ki az eredményekből: minél elmaradottabb, alacsonyabb jövedelmű és az államtól függő területről van szó, annál jobban tudott nőni a kormánypárt. Kovalcsik szerint a szavazatszámlálók beszámolói is erről árulkodnak: az észak-északkeleti régiók kistelepülésein sokan egyfajta „vizsgaként” tekintenek a választásra, jóllehet, ezek az emberek nem a rendszer kedvezményezettjei, és az ő társadalmi mobilitásukat korlátozza leginkább az állam. Azt viszont érdemes leszögezni, hogy a Fidesz erősödése sem volt abszolút erősödés, csak az arányok változtak az ő előnyükre. 29 választókerületben kevesebb szavazatot kapott a Fidesz, mint 2018-ban, Budán például Simicskó István 2-3 ezer voksot vesztett, de a győztes Kósa Lajos és Hende Csaba is ezres nagyságrendű szavazattal kevesebbet gyűjtött be.

Buda teljes elvesztése egyébként összekapcsolódik egy másik jelenséggel, már ami a kormánypárt támogatottságát és a választási földrajzot illeti. Míg hagyományosan a budai polgárság adta a Fidesz és a jobboldal fővárosi táborát, és Pest inkább baloldali, illetve szocialista beállítottságú volt, a helyzet fordulni látszik: miközben a kormány üzenetei már nem rezonálnak a polgári lakossággal, addig Pest külső, kevésbé fejlett kerületeiben egyre inkább növekszik a Fidesz támogatottsága, még ha csak két kerületet (a XVI. és a XVII. kerületet) is vittek el.

Egy nő a gyermekével várja, hogy beléphessenek a szavazófülkébe a nyíregyházi Tündérkert Keleti Óvoda Koszorú úti Telephelyén az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án

MTI

Kísért a múlt

Azt az elképzelést, hogy az ellenzék csak együtt nyerhet, a 2019-es önkormányzati választások ébresztették fel – azt azonban érdemes leszögezni, hogy az önkormányzati eredményekből kiindulva tévedés lehetett esélyesnek kikiáltani az ellenzéket. A Választási Földrajz szerzői a 2019-es szavazásból kiindulva készítettek becslést a választás előtt,

de eszerint is legalább 122 mandátuma lett volna a Fidesznek 77 ellenzéki mellett.

Ebben a számításban az ellenzék Csongrád és Baranya megyében hozhatott volna két mandátumot, és Miskolcon és Dunaújvárosban is győznie kellett volna. „Érdemes tehát óvatosnak lenni, ha a 2019-es győzelmeket ellenzéki sikernek könyveljük el, hiszen azok alapján is legfeljebb a kétharmadot lehetett volna megakadályozni” – fogalmaz Kovalcsik, és hozzáteszi, hogy a billegőnek kikiáltott körzetek valóban billegők lettek volna, ha az ellenzéknek van reális esélye a győzelemre. De nem volt.

Csongrádnál maradva: a hódmezővásárhelyi választókerületben (Csongrád 4.) Márki-Zay Péter sem tudta megugrani a 2019-es önkormányzati eredményt, sőt a város polgármestereként helyben rávert 2 százalékot Lázár János. Lázár egyébként hasonlóan teljesített, mint 2018-ban, mondhatni „hozta a kötelezőt”, miközben az egyéniben is induló ellenzéki miniszterelnök-jelölt 2000 voksot veszített 2019-hez képest. Ha azokat hozta volna, Makó lehetett volna a ki-ki meccs közte és Lázár között (miután a kistelepüléseket behúzta volna a fideszes jelölt), így viszont helyi és országos szinten is kikapott.

Egy idős nő mozgóurnába adja le szavazatát a tanyáján Petőfiszálláson az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án

MTI

Miért nem láttuk jönni a negyedik kétharmadot?

Az tehát világosan látszik, hogy az ellenzék a múlt eredményei alapján is vereségre volt ítélve, a közvéleménykutatók viszont többnyire messze voltak attól, ami vasárnap este történt. Bár továbbra is vannak szakmailag felkészült kutatók (a Medián például a kétharmadot nem, de a hatalmas Fidesz-előnyt bemérte), a szakmai blog szerzői szerint a társadalmi, technológiai és anyagi körülmények jelentősen megnehezítik a munkájukat.

A Választási Földrajz szerzői úgy látják, a közvéleménykutatások egyre megbízhatatlanabbak, ez viszont egy globális trend része. Az 1960-70-es években – amikor a mérések pontosabbak voltak – az embereknek több idejük volt válaszolni, ha megkeresték őket, és sokkal kevesebb behatás is érte őket (például a közösségi médiából), mint manapság. Volt egyfajta presztízse annak, ha az embert megkeresték a véleménye miatt – mondja Kovalcsik.

A mai, folyamatosan rohanó világban viszont egyre növekszik a megkeresések elutasítási aránya, ami legalább annyira megnehezíti a közvéleménykutatók dolgát, mint a megrendelések hiánya. Míg korábban a nagy piackutatók is foglalkoztak politikai mérésekkel itthon, mára ez megszűnt, és a hitelesnek számító, pártfüggetlen közvéleménykutató-cégek erőforrás és megkeresések hiányában nem tudnak pontos képet adni. A helyzetet már csak súlyosbítja, hogy a mérések alapvetően demokratikus berendezkedésekben tudnak pontosak lenni.

A másik típusú előrejelzések, az adatalapú becslések pontossága is korlátozott. A magyarországi elemzők 32 év és 8 országgyűlési választás adataiból tudnak gazdálkodni, miközben az Egyesült Államokban például évszázados adatok vannak arról, hogy különböző (pl. világgazdasági) helyzetben hogyan változnak a pártpreferenciák, és ezekből jóval pontosabb következtetéseket tudnak levonni. Az adatalapú előrejelzések másik hátulütője, hogy a ciklusok alatti politikai változásokkal nem tudnak számolni – itt jöhetnének a képbe a közvéleménykutatások. Azok pedig a mai Magyarországon és a vasárnapi eredmények ismeretében, nem sokat segítenek.