szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor a Bálnában tartott előadást csütörtökön, ebben azt mondta, hogy 2024 sorsdöntő év lesz, hiszen Amerikában elnökválasztás, az Európai Unióban EP-választások lesznek, a konzervatívoknak pedig mindkét nagyhatalom intézményrendszerére szüksége van a sikerhez.

Telt házas előadást tartott a Bálnában az Alapjogokért Központ által megrendezett a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán azzal kezdte, hogy a közönség jobb beszédet érdemelne, mint ami következik, azonban mindenki tudja, hogy délelőtt sem úszni, sem futni nem lehet világcsúcsot. Szerencsés egybeesésnek nevezte, hogy egy hónapja választást nyertek, négy napja pedig konzervatív-keresztényt kormányt alapított. Kiemelte, mindig jó, ha barátok közt beszélhet, a magyarok pedig joggal érezhetik úgy, hogy a szavaik mögött van fedezet.

Orbán azt mondta, nagy utat tettek meg, hiszen míg a ’80-as években csak szamizdatokban olvastak arról, mi történik az Egyesült Államokban, most itt rendezik a konferenciájukat. Hozzátette, irigyelték akkor az amerikaiakat, például a demokratikus vitáikat. Mint mondta, nekünk csak a fullasztó légkör és a kommunisták maradtak. Azt mondta, ha az amerikaiak látták a Csernobil című sorozatot, akkor láthatták, miből jutott a magyaroknak negyven év.

Orbán azt mondta, elmondja, hogyan győztek, először a kommunistákat, aztán a liberálisokat, majd a nemzetközi liberális baloldalnak az ország ellen egyesített csapatait. Még, még, még, ennyi nem elég, ahogy a Fradi-tábor mondja – folytatta Orbán. A miniszterelnök azt mondta, elárulja, hogyan vált az ország a keresztény-konzervatív értékek bástyájává Európában. Paton tábornoktól azt tanultuk, hogy a csata a legjobbat hozza ki, és mindentől megtisztít, ami gyengévé tesz, ez szerinte igaz a politikai csatákra is. A győzelem végső feltétele az, hogy nekünk kell a legjobbakká válnunk – mondta.

Önöknek van egy olyan problémájuk, amivel mi már megküzdöttünk, ez a progresszív liberálisok közéleti dominanciája – mondta Orbán, aki szerint ez azt jelenti, hogy övék a meghatározó pozíciók, ők mondják, mi igaz, mi nem, mi helyes, mi nem. Konzervatívként pedig úgy érezhetik magukat, mint Sting New Yorkban. Magyarországon is ez volt a helyzet szerinte, sőt kommunista diktatúra volt, az államapparátus az ő bebetonozásukon dolgozott.

Mindennapi szocialista diktatúra, ebben nőttünk fel – mondta Orbán, szerinte ebbe beletartozik a jobboldaliak megbélyegzése. Ideje elkezdeniük cselekedni az amerikai barátainknak – jelentette ki a miniszterelnök. Mi fellázadtunk, úgy döntöttünk, hogy elég volt, vissza akartuk szerezni a hazánk szabadságát – mondta. A kommunisták válasza sem maradt el: fenyegetés, zsarolás, rendőrattak, de kitartottunk és győztünk, szovjetek ki, kommunisták le – mondta. Azt hittük, megkaptuk, amit vártunk, de tévedtünk – tette hozzá, kiemelve, hogy a liberálisok az első alkalommal a kommunisták mellé álltak, hiszen természetes szövetségesek.

2016-ban Donald Trump nyerte az elnökválasztást, aki azt ígérte, le fogja csapolni az amerikai mocsarat – emelte ki Orbán. Trumpnak a miniszterelnök szerint elvitathatatlan érdemei vannak, de nem választották újra, úgy járt, mint a Fidesz 2002-ben. Bár a Fidesz kiválóan kormányzott szerinte, azonban a magyar baloldal mocsara lehúzta őket.

2002 és 2010 között az történt Orbán szerint, ami ilyenkor lenni szokott: a szocialisták elköltötték az emberek pénzét, elszabadult az erőszak az utcákon, félkatonai csoportok masíroztak, etnikai alapú gyilkosságok voltak – tette hozzá. A miniszterelnök azt mondta, a jog nem az áldozatokat, hanem az elkövetőket védte, úgy véli, hogy ilyen az amerikaiak is láttak. Ha baloldali kormány kerül hatalomra, akkor csőd és utcai erőszak a vége – jelentette ki.

2002 után viszont népmozgalmat és nemzeti ellenállást szerveztek Orbán elmondása szerint. A terv sikerült, hiszen 2010-ben visszatértek, lépésről lépésre harcoltak, építkeztek, a recept így elkészült. Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszerét kikísérleteztük, a beteg megkapta a negyedik dózist, így teljesen meggyógyult Orbán szerint. Kiemelte, a recept szabad felhasználású, 12 pontból áll.

  1. A saját szabályaink szerint kell játszani! – győzni csak úgy lehet, ha nem fogadjuk el a mások által kínált megoldásokat és utat. Nem szabad, hogy bárkit eltántorítson, ha kígyót-békát kiabálnak az emberre, az a gyanús, ha külföldön nem tekintenek rá furcsa szemmel.
  2. Nemzeti konzervativizmus a belpolitikában – a nemzeti ügy nem belpolitika, de még csak nem is hagyomány része Orbán szerint, így támogatni kell az egyházakat és családokat, a választók oldalán kell maradni. Kiemelte, azért építették a kerítést a déli határon, mert a magyarok ezt várták tőle, ezt a közönség megtapsolta. A progresszívek gyenge pontja, hogy ők a vágyálmaikat akarják a társadalomra kényszeríteni, de az emberek nem szeretik a baloldali lázálmokat. Meg kell találni és be kell mutatni azokat a pontokat, ahol a baloldal elszakadt a valóságtól.
  3. Nemzeti érdek a külpolitikában – a progresszívek szerint a külpolitika az ideológiák csatája. Azonban Orbán szerint az elmúlt száz évben már legalább négy ilyen utolsó nagy csata volt, a konzervatívoknak azonban érdekalapú külpolitika kell. Kiemelte az ukrajnai háborút, ahol kimondta, hogy Oroszország az agresszor, elítéli a támadót, Ukrajnát segíti, azonban kiemelte, hogy a magyarokat az ukránok nem védik meg, az országot a honvédség és a NATO védi meg. Nem szabad felülni a szirénhangoknak a miniszterelnök szerint, a cél a béke helyreállítása kell legyen mindig.
  4. Legyen médiánk! – a progresszív baloldal őrültségeit Orbán szerint csak akkor lehet bemutatni, ha van média, ami segít ebben. A baloldalnak van médiája, az a baj, hogy a nyugati média a baloldali állásponthoz igazodik szerinte. Akik a riportereket tanították, azok is balosok voltak – mondta Orbán. A pártpolitikának és a sajtónak el kellene különülnie, azonban Nyugaton nem tartják be ezeket a szabályokat, a jobboldalnak pedig nincs olyan médiája, ami felvenné velük a versenyt, kivéve Tucker Carlsont. Orbán szerint Carlsonéhoz hasonló műsorok kellenek.
  5. Leplezd le az ellenfeleid szándékát! – tabudöntögetőnek is kell lenni Orbán szerint, ebben pedig Trump a legjobb. A holnap tabuit kell ledönteni – mondta. Mi ezt úgy csináljuk, hogy azelőtt napvilágra hozzuk, mire készül a baloldal, mielőtt megtennék – emelte ki a miniszterelnök. Pozitívumként említette az LMBTQ-propagandát, amit a jobboldal hozott nyilvánosságra, még azelőtt, hogy a baloldal megtehette volna, így máris védekezésre kényszerítették a baloldalt.
  6. Gazdaság – tudjuk, hogy a baloldal a gazdaságot elvont eszmék szerint működtetné, ez a jobboldalnak tilos – mondta. Szerinte csak olyan gazdaságpolitikát szabad csinálni, ami mindenkinek hasznos, úgy teszik, hogy annak is jó legyen, aki nem rájuk szavazott. Az emberek munkát akarnak, nem gazdasági elméleteket, az emberek előre akarnak jutni, jobb életet a gyermekeiknek – jelentette ki.
  7. Ne szorulj ki a szélére! – Orbán ezt azért emelte ki, mert szerinte a jobboldalon felütik a fejüket szélsőséges összeesküvéselméletek. A miniszterelnök azt mondta, az emberek ebből nem kérnek. Szerinte nincs különbség a jobb- és baloldali tudománytagadás között. Meg kell adni a természettudománynak, ami a természettudományé – jelentette ki. Az összeesküvés-elméletekben szerinte néha van igazság, de ezzel a szavazókat eltávolítják.
  8. Minden nap olvassunk! – furcsán hat, ezt ő is tudja, azonban Orbán szerint a könyveknél nincs jobb eszköz a bonyolult dolgok megértésére. Mint mondta, minden héten kijelöl egy napot, amikor csak olvas, ekkor keresi a baloldali hibákat, ha talál, lefordítja a politika nyelvére. Igaz, a spin doctor hasznos, de a problémát megérteni nekünk kell.
  9. Legyen hited! – Orbán szerint a hit hiánya veszélyes. Ha valaki nem hiszi, hogy egyszer felelnie kell tetteiért, akkor úgy érzi, bármit megtehet – mondta. Orbán ezért úgy érzi, bátorítani kell a fiatal generációt a hitre.
  10. Keress barátokat! – Orbán azt mondta, hogy a progresszív baloldal egységes, egymás hátát védik, a konzervatívok viszont a legkisebb ügyön is képesek összeveszni, majd csodálkoznak, ha bekerítik őket. Ha azonban a politikában akarnak boldogulni, akkor mindig azt kell keresni, hol vannak a közös pontok – jelentette ki.
  11. Építs közösségeket! – Nincsen konzervatív politikai siker működő közösségek nélkül, mondta Orbán. Szerinte minél magányosabbak az emberek, annál többen mennek a liberálisokhoz. Amit meg kell érteni, hogy a közösségekkel egy politikai entitásnak is rendelkeznie kell.
  12. Építs intézményeket! – a sikeres politikához szerinte intézményekre van szükség, legyen az bármilyen, csak a politika felől értelmezhető kell legyen, hiszen ezek generációkon keresztül az emberekkel maradnak, megújítják új ötleteikkel a politikát. Ha ezek elfogynak, elfogy a muníció és az ellenfelek két vállra fektetik a konzervatívokat.

A fasizmus és a kommunizmus nyugatról származnak, nem gondoltuk volna, hogy a kommunisták nyugatról térnek vissza – mondta Orbán. Az amerikaiaknak az Egyesült Államokkal, nekünk az EU-val van dolgunk, ugyanazok a bürokraták, woke-álomtól megrészegült új-marxisták, a nyílt társadalom propagálói, akik el akarják törölni a nyugati kultúrát – jelentette ki.

Fel kell vennünk a harcot, ebben a harcban pedig csak együtt lehetünk sikeresek, vissza kell vennünk az intézményeket Washingtonban és Brüsszelben – jelentette ki. 2024 sorsdöntő lesz, hiszen itt európai parlamenti, Amerikában elnökválasztások lesznek, ezek jelölik ki a frontokat, hiszen egyik sincs a kezünkben, pedig mindkettőre szükség van – tette hozzá. A magyar recept az, hogy nincs recept, csak meló van. Menjünk és csináljuk – zárta beszédét a miniszterelnök.

A CPAC-ról itt írutnk bővebben:

Tucker Carlson és Orbán Viktor lesz a sztárfellépő az amerikai konzervatívok „politikai dzsemboriján"

Candace Owens egyike az amerikai szélsőjobboldali kommentátoroknak, akik abból élnek, hogy hangosan mondanak ellenőrizhetően fals dolgokat. Mindemellett Donald Trump nagy támogatója, az Alapjogokért Központ pedig nagyon büszke arra, hogy Magyarországra jön.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!