szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A volt igazságügyi miniszter Hajdú Péter műsorában osztott meg újabb részleteket arról, hogy milyen volt a házassága.

“Én nem azért voltam a magyar kormány tagja, hogy a szörnyű házasságomat lássák az emberek, de a családomat és az igazságomat meg kell védenem” – ezt mondta Varga Judit Hajdú Péter vendégeként. A korábbi igazságügyi miniszter azt sérelmezte, hogy Magyar Péter az ő volt férjeként szerzett eleinte kattintásokat.

Az édesapjára és a nővérére, illetve annak családjára is hivatkozott Varga akkor, amikor azt magyarázta, hogy miért akarja most nyilvánosság elé tárni azt a “családi poklot”, amit állítása szerint Magyar mellett megélt, és ami távol áll a volt férje által lefestett képtől, miszerint a házasságuk olaszosan temperamentumos, de szeretetteljes volt.

Varga azt állítja, hogy megalázónak érzi, hogy a bántalmazó kapcsolatáról kell beszélnie, mivel ez nem ritka Magyarországon, és őt csak az teszi érdekessé, hogy egy időben Magyarország igazságügyi minisztere volt.

Sok olyan jelenet volt az életemben, például amikor egy nevelési tanácsadóban elsírtam magam, amikor azt mondta a hölgy, hogy hihetetlen, hogy maga ilyeneken megy keresztül, és közben Magyarország igazságügyi minisztere

– mondta Varga. Bár Hajdú azzal kezdte a műsor elején, hogy kemény lesz az interjúalanyával, mert nem akarja, hogy a beszélgetésüket a rogáni propaganda részeként értelmezzék a nézők, nem kérdezett vissza, hogy Varga hogyan látja a politikai karrierje és az állítása szerint bántalmazó párkapcsolata szembenállását. Ehelyett a Magyar Péter által kedden közzétett felvételről kérdezte meg Vargától azt, hogy

ti mindig úgy beszélgettetek, hogy te a mondat második részét mondtad csak?

A volt miniszter erre azt válaszolta, hogy általános volt, hogy Magyar a politikai felelősségére apellálva zsarolta őt.

Varga arról is mesélt, hogy miért szeretett bele 24 évesen Magyarba: egy intelligens, vonzó, megnyerő férfit látott benne, aki Petőfit idézett, lánglelkű volt, Gyurcsány ellen tüntetett és szerelmes levelekkel árasztotta el őt. Azt mondja, hogy ma már tudja, hogy a bántalmazó kapcsolatok gyakran kezdődnek ehhez hasonló elárasztással, ezt nevezi a szakirodalom “love bombing”-nak.

Varga hosszan sorolta, mi mindenért szól be a férje: kritizálta, hogy hogyan fogalmazta meg az érzelmeit, prolinak nevezte a szüleit és a barátait is, akiktől szép lassan el is idegenedett, mikor kisgyerekes anyuka volt.

Az interjúban arról is beszélt, hogy 2013-ban akart először elválni Magyartól, miután a férfi szabotált egy családi ünnepséget. Végül azonban párterápián kötöttek ki, Varga szerint azért, mert a volt férje számára szült három gyereket, szép és meleg családi otthont teremtett, miközben rengeteget dolgozott, ezzel jó lehetőségeket teremtve mindkettőjük karrierje szempontjából.

Varga azt, hogy Magyar Péter “elárulta” a gyermeke keresztapját, egyik legjobb barátját Gulyás Gergelyt, legalább olyan fájónak nevezte, mint azt az árulást, amit saját maga élt át. Szerinte a volt férje nemcsak a házasságát, de a barátságait is érdekből kötötte.

Nagyon sok buliban jöttek oda hozzám emberek, hogy “ne haragudjon, a maga férje, megverhetem”?

– mondta Varga, mikor arról beszélt, hogy Magyart ő vitte jó társaságba, ahol a férje aztán pimaszul viselkedett és rendszeresen gúnyolódott. Az egykori igazságügyi miniszter ma már úgy látja, hogy Magyar Péter sosem dolgozott meg a sikeréért, csak a családi kapcsolatait használta, illetve a barátait, akik vele ellentétben szorgosan, kemény munkával haladtak egyre feljebb a ranglétrán.

Amikor Hajdú Péter megkérdezte hogy Varga Judit, aki kifelé boldognak adta el a családi életét, sőt azt mutatta, hogy “egy keménykezű Vaslady”, miért hagyta, hogy valaki éveken keresztül terrorizálja és alázza otthon, a visszavonult politikus azt mondta:

Utólag én is látom, hogy rendkívül sok gyenge pontom van, mert a narcisztikus személyiségzavaros ember rendkívül intelligens, és tudja, hogy mivel tudja megfogni az áldozatot. Én például nagyon vágytam arra, hogy szép családom legyen.

Az interjúban Varga határozottan állította, hogy a környezete végig tudott arról, hogy rossz kapcsolatban él, de a családja tiszteletben tartotta a döntését, hogy marad.

Másodszor 2021 januárjában akart válni, ekkor már külön is költözött Magyartól, és májusig vissza se ment, de aztán mégis elhitte, hogy menthető a kapcsolat – állítja Varga. Azt is leszögezte, hogy

senki soha sem a Fideszből, sem a kormányból nem mondta meg, hogy én mit csináljak a magánéletemben.

Azt is határozottan tagadta, amit Magyar Péter állított, hogy a kettejük kapcsolatáról szóló Facebook-posztokat nem ő maga írta volna. Szerinte a volt férjét jellemzi csak, hogy még ezt sem nézi ki belőle, hogy képes egy “ütős” szöveget egyedül megírni.

Arról is beszélt, hogy szíve szerint úgy döntött volna, hogy a három fiúkat egyedül neveli a válás után, de nem akarta hosszú pereskedésnek kitenni a gyerekeket.

Hosszasan részletezte, hogy Magyar Péternek milyen ijesztő “bekattanása” volt 2018-ban az egyik gyerekük családi szülinapján, Balatonhenyén: Varga táskájával együtt zárkózott be a vendégszobába, hogy a nő a gyerekekkel ne tudjon elmenni, aztán kukákat borogatott, beállt a kocsi elé, majd beült a hátsó ülésre. Egy másik alkalommal, amikor miniszterként kellett volna beszédet mondania egy rendezvényen, állítása szerint Magyar rázárta a szobát, ahol sminkelt, hogy ne tudjon elindulni. Végül Varga szerint a legnagyobb, akkor 11 éves fia “szabadította ki” egy másik kulccsal.

Varga szerint a kollégái számára is annyira egyértelmű volt, hogy a férje mit tesz vele, hogy egy idő után a személyi titkártól kezdve a kabinetfőnökig bezárólag “kialakítottak bizonyos munkamódszereket”. Például azt, hogy amikor fontos interjúja volt, akkor elzárták a telefonját, hogy ne lássa a férje becsmérlő üzeneteit.

Arra a kérdésre, hogy miért maradt Magyarral, ha állítása szerint folytan csak becsmérelte őt, áradásul anyagi értelemben is Vargától függött a család, az egykori miniszter azt válaszolta, hogy nem akarta megélni azt a kudarcot, hogy nem sikerül összetartania a családot, illetve, hogy Magyar “megfelelő ritmusban adagolta a szeretetmorzsákat”.

Az “aha-élményt” Varga szerint a férjével kapcsolatban egy könyv jelentette, ami a narcisztikus személyiségzavarról szólt, és egy a parlamentbe bejáró, idős pszichológustól kapta 2020 őszén a Parlament folyosóján azzal a kísérőszöveggel, hogy “ne mutassa meg a férjének, de olvassa el”. Ezt követte az a decemberi elfajult vita, amiről rendőrségi jegyzőkönyv is született, ami után Varga Miskolcra menekült a családjához. Azt, hogy mégis visszament Magyarhoz, azzal magyarázta, hogy a férfi komolyan elkezdett foglalkozni a saját problémáival, ugyanakkor azt, hogy ez mit jelent Magyar személyiségi jogaira hivatkozva nem árulta el.

2021-ben, miután utoljára költözött vissza a volt férjéhez, úgy fogalmazott, hogy “jött a fekete leves”, teljesen kilátástalannak pérezte a helyzetét, mert a gyerekeivel együtt nem tudta otthagyni Magyart, őket viszont nem akarta kitenni annak még egyszer, hogy nélkülük lép ki a kapcsolatból.

Amikor Hajdú arról kérdezte, hogy félt-e bármikor attól, hogy Magyar bántai fogja, Varga azt mondta, hogy egy alkalommal egy késsel a kezében járkált a házukban a volt férje. Ennek Varga anyukája is szemtanúja volt, és ő is félt Varga állítása szerint. Aztán öt perc után lefeküdt aludni, utólag Varga úgy gondolja, hogy talán csak erődemonstrációt tartott. Ezután beszélt a volt miniszter arról is, hogy egyszer, amikor terhes volt, Magyar nekilökte egy ajtónak.

Varga azt állítja, hogy Magyar Péter már akkor elkezdte mindenféle videó- és hangfelvételek emlegetésével fenyegetni, amikor válni készült, és az utolsó pillanatig tartott attól, hogy a férje nem fog megjelenni a bíróságon, ezért mindenbe belement és minden szempontból, anyagi értelemben is rosszul járt a válással, de

egy bugyiban eljöttem volna.

Azt, hogy ezután mégis virággal jelent meg, és felolvasott egy megható levelet a váláson Magyar, Varga szereplésként és manipulációként ítéli meg, szerinte így akarta elérni, hogy olyan mondatok kerüljenek be a jegyzőkönyvbe, amiket később még ellene használhat.

A fenyegetések azonban a válás után is folytatódtak, Varga azt állítja, hogy erről sms-ei is vannak. A visszaemlékezése szerint, volt olyan, amikor már letiltotta minden kommunikációs csatornán, és az egyik gyerekük telefonján keresztül írogatott neki olyat, “a mama tönkretette a papát, úgyhogy a papa mindannyiunkat börtönbe fog juttatni, titeket pedig intézetben fognak nevelni”. Egy ismerősére hivatkozva Varga arról is beszélt, hogy Magyar addig akarhatta tartogatni a felvételeket, amíg be nem jelentik, hogy Varga lesz a Fidesz EP-listavezetője, hogy “a lehető legnagyobbat üsse” rajta, bosszúból.

Az interjú végén Hajdú megkérdezte, hogy most, hogy hirtelen vége lett a politikai karrierjének és a házasságának is, mi lesz vele. Varga válaszként elmondta, hogy végre olyan dolgokra is van ideje, mint a gyerekkori álmok kiteljesítése, ezért beiratkozott egy asztalosképzésre.

„Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot” – tette hozzá Varga Judit.

Mi történt az interjú előtt?

Mivel a korábban felvett interjú közzététele előtt már egy rövid részlet szerda délután kikerült ajánlóként, Magyar Péter előre reagált Vargának: szerinte a volt felesége azért vádolja bántalmazással, mert a kormány zsarolja valamivel. Ehhez azt is hozzátette, hogy ha bántalmazta volna Vargát, akkor a nő nem ment volna bele, hogy közös felügyelettel neveljék a válás után a gyerekeiket:

Magyar Péter: „Amit a volt feleségemmel művelnek, az túlmegy minden határon”

Szerinte a volt felesége azért vádolja bántalmazással, mert a kormány zsarolja valamivel.

Nem ez az első alkalom, hogy a kegyelmi botrányba Novák Katalin köztársasági elnökkel együtt belebukott politikus (aki annak nyomán visszavonult a közélettől) beszámol az őt ért abúzusról. Legutóbb kedden, a közösségi oldalán idézett fel egy másik esetet, amikor a férje állítólag könyvekkel dobálta meg. Ezzel a bejegyzésével reagált arra, hogy Magyar közzétette kettejük titokban rögzített beszélgetését, amelyben arról volt szó, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antalék kihúztak bizonyos részleteket a Völner–Schadl-ügy irataiból az ügyészségen.

Varga később nárcisztikus pszichopatának nevezte a volt férjét, aki szerinte létrehozott egy Signal-csoportot, amelyben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is tag volt, és ott fenyegette kettejüket.

Varga Judit megvédhette volna az áldozatokat, de a rendszer azt sem engedte, hogy magát védje meg

„Jól emlékszem arra az időszakra. Mert akkor is akadt verbális és fizikai erőszak bőven” – írta a közösségi oldalán Varga Judit a Magyar Péterrel való házasságának az egyik sötét időszakát felidézve. Ugyanaz a Varga Judit, aki igazságügyi miniszterként azt ígérte, „az erőszakkal szembeni zéró tolerancia jegyében fogok eljárni”.

Egy másik, 2020 végén lezajlott veszekedésükről abból a rendőri jelentésből lehet tudni, amely a HVG birtokába került. Ezzel kapcsolatban kollégánk, Dezső András mindkét felet kereste, ám csak Magyar Pétert érte el, aki azonban letiltotta a beszélgetésüket. Másnap aztán a Facebookon tett közzé bejegyzést arról, hogy a dokumentum „egy szimpla családi vitánkat valótlan állításokkal sikerült izzadságszagúan úgy kiszínezni, hogy a jelentés azt sejtesse, hogy én erőszakosan léptem fel a feleségemmel és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben”. Arról írt, hogy a „valóság persze egészen más volt”, és a saját szempontjából ismertette a történteket.

Varga Judit ezután – a lemondása után először – ugyancsak Facebook-bejegyzéssel jelentkezett: egy kapcsolati erőszakról szóló kisfilmet tett közzé azzal az üzenettel, hogy „mindig van kiút”.

Ezt követően jelent meg cikkünk a jelentésről a hvg.hu-n, amelyben jeleztük: nem állítjuk, hogy valóban úgy történtek az események, ahogyan a dokumentumban szerepeltek. Hiszen előfordulhatnak félreértések, megtörténhet, hogy a jelenlévők másképp emlékeznek a történtekre.

Magyar Péter ezután propagandistának nevezte a HVG újságíróját, akit azzal vádolt meg, hogy jogszerűtlenül ismertette a jelentést, és arra kérte a rendőrséget, hogy hallgassák meg tanúként. Néhány nappal később Magyar bocsánatot kért a kollégánktól.

A cikk készítésének hátteréről itt írt Gergely Márton és Nagy Iván Zsolt, a HVG és a hvg.hu felelős szerkesztője:

Ebben a politikai podcast adásunkban pedig Gergely Márton beszélt arról, milyen események és döntések vezettek oda, hogy a rendőri jelentés tartalmáról szóló cikk lejöjjön:

„Magyar Péter egyelőre egy politikai jelenség, nem egy politikai tényező” – SzavazóFülke #2

Hogyan lehet Magyar Péter március 15. nyertese, ha Orbán Viktor nem a vesztese? Mi köze van a zászlóbontásnak a ruletthez és Forrest Gumphoz? Hány lépésre van Magyar attól, hogy politikai tényező legyen? Önálló politikai erőt képvisel-e Vitézy Dávid, és rosszul tette-e Karácsony Gergely, hogy lefideszesezte? Hogyan foglalta le a bronzérmet a kormány Szentkirályi Alexandrának?

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!