szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Az antifák szerint amíg nácik vonulgatnak az utcákon, addig szükség van ellentüntetésre.

A becsület napja rendezvények elleni tüntetést tartanak Budapesten antifasiszta szervezetek – derült ki abból a sajtóközleményből, amit kedden tettek közzé az antifák.

Azt írták, hogy a tüntetés február 8-án 15 órakor lesz a Széll Kálmán téren. „Amíg nácik vonulgatnak az utcáinkon addig szükség van az ellentüntetésre” – írták indoklásként. Azt is hozzátették, az antifasizmus egy erkölcsi minimum, hogy ne ismétlődhessen meg a történelem azon szörnyű periódusa, amikor pusztán születési alapon gyilkoltak le tízmilliókat. „Hiszen egyre több országban válnak fontos politikai szereplővé a szélsőjobboldali pártok, melyek a náci múlthoz való viszonyukban eltérnek a korábban általános antifasiszta konszenzustól.”

Az antifákra a rendőrök is készülnek. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a kitörés napjával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón hétfőn azt mondta, hogy a rendőrség felkészült arra, hogy ne ismétlődjenek meg a két évvel ezelőtti támadások. Azóta letartóztatták a budapesti neonácikra is vadászó szélsőbaloldali csoport vezetőjét és a támadások egy másik gyanúsítottját is elfogták.

A kitörés napján, valamint az azt megelőző és követő időszakban idén is megemelt létszámot fog biztosítani a rendőrség, együttműködve hazai és külföldi titkosszolgálatokkal.

Rétvári szerint antifasiszta jellegű akciók várhatók február 11-én, ugyanis aznap rendezik meg a hazai szélsőjobb emblematikus felvonulását, a kitörés napját annak nyomán, hogy 1945-ben ezen a napon kíséreltek meg kitörni a szovjetek által Budán bekerített magyar és német katonák.

Már a kitörés napját megelőzően fokozott rendőri jelenlétet rendelnek el Budapesten

Két éve a szélsőjobbos megemlékezés előtti napokban antifasiszta csoportok támadtak emberekre a fővárosban. Emiatt idén kutyás járőrök, drónok és kamerás autók is felügyelik majd Budapest utcáit.

Tavaly békés volt a hangulat a kitörés napi megmozdulásokon. Idén a biztonság érdekében kutyás járőrök, drónok, speciális, élő közvetítést biztosító kamerával felszerelt műveleti autók is részt vesznek a munkában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!