6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, a pénteki baleset körülményeinek vizsgálata több hatóság bevonásával azonnal megkezdődött.
Az újdörögdi balesetről közölt néhány információt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, amelyben egy a Miniszterelnökségen titkárnőként dolgozó kormánytisztviselő mindkét kezét elveszítette, amikor éles gránát sebesítette meg. A robbanásban megsérült a kiképzőtiszt is.
Az ügyről szóló bejegyzésének bevezetéseként azt írta a tárcavezető: „Fontos, hogy a közvélemény ne a politikai haszonlesők és hergelők kampányszövegeiből értesüljön az esetről, hanem megismerje a tényeket!” Ezzel a megjegyzésével vélhetően a Tisza Párt honvédelmi szakértőjének, a korábbi vezérkari főnöknek, Ruszin-Szendi Romulusznak üzent, aki a honvédelmi vezetés felelősségét firtatta a történtekben.
Az Adaptív Védelem (ADVED) elnevezésű programról, amelyben a megsérült nő is részt vett, azt közölte: azért jött létre, hogy a közigazgatásban dolgozók és a Magyar Honvédség állománya a hatékonyabb együttműködés érdekében közelebbről megismerje egymás tevékenységét. „A teljes mértékben önkéntes képzésről szóló tájékoztatást több tízezer tisztviselő kapta meg, amelyből végül 184 fő döntött a részvétel mellett.”
A program első fázisában a jelentkezők elméleti tudásanyagot sajátítanak el, majd felkészítő menetgyakorlatokat teljesítenek, amit kéthetes, egybefüggő, bentlakásos gyakorlat követ. „Az első fázist sikerrel teljesítők lehetőséget kaptak arra, hogy folytassák a megkezdett kiképzést és részt vegyenek az ADVED második fázisában – 72-en döntöttek úgy, hogy ebben is részt vesznek. A cél itt egy komolyabb katonai tudás átadása, ahol a résztvevők az alapkiképzéssel egyenértékű, azzal tartalmában megegyező képzés keretében tartalékos katonává válhatnak, s a végén katonai esküt tehetnek. (…) Az alapkiképzés része az éles kézigránátdobás és az éleslövészet, amelyre a képzés negyedik hetében kerül sor” – írta a miniszter, hozzátéve, hogy a kiképzések tíz éve zajlanak, és hosszú évek óta ez volt az első baleset.
Bejegyzése szerint az „éles kézigránátdobás csak azokban az esetekben marad el, ha az alakulat nem megfelelően felszerelt a képzés időszakában. A katonai alapismertek szerves részét képezi a kézigránát használata”.
Azt is közölte, hogy , majd megerősítette a Telex azon értesülését, amely szerint a résztvevőknek a történtek feldolgozásához pszichológusokat biztosítottak. A beszélgetések végén nyilatkozhattak, hogy kívánják-e folytatni a felkészítést, s a program folytatódik azok számára, akik továbbra is részt kívánnak benne venni.
A balesetről – amelyet büntetőeljárás keretében vizsgál a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen – mindeddig szűkszavúan nyilatkozott a honvédség, és egyelőre senki nem vállalta miatta a felelősséget. Szombaton, a baleset másnapján Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója beszélt az áldozatokról, és hangsúlyozta, hogy a felkészítésen minden jelentkező önkéntesen és saját felelősségre vett részt, s hogy azt a súlyos baleset miatt a kormányzati azonnal felfüggesztették, majd leállították.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.