Még az eszméletlenre vert fiatalt is rugdosták a biztonsági őrök a bulinegyedben
A kidobók egy játékteremből tiltottak ki három romániai fiatalt, majd kitört a verekedés. Az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a biztonsági őrökre börtönbüntetést kért az ügyészség.
hvg.hu/MTI
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség három biztonsági őr és két vendég ellen, akik még három éve verekedtek össze a bulinegyedben.
A vádirat szerint a három biztonsági őr egy erzsébetvárosi játékteremben dolgozott az eset idején. A balhé azzal indult, hogy a szolgálatvezető két romániai fiatalt – mindenféle előzmény nélkül – kiutasított a szórakozóhelyről, majd egy barátjukat, egy harmadik romániai férfit már be sem engedett.
A három kitiltott kint várakozott, majd beszélgetni kezdtek az őrrel, tisztázni szerették volna, miért nem mehetnek be. A beszélgetés azonban egy idő után indulatossá vált. Ekkor csatlakozott az őrhöz másik két társa, akik közül az egyik még a játékterem környékéről is elküldte a fiatalokat.
Az összevert férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az egyiküket – aki ezt hangosan számonkérte – meg is ütötte, amitől kitört a verekedés. Az elsőnek megütött férfi elhagyta a helyszínt, nem vett részt az adok-kapokban: a biztonsági őrök az egyik férfit kétszer is földre vitték, ő úgy beverte a tarkóját, hogy elveszítette az eszméletét, azonban még ekkor is bántalmazták. A másik verekedő vendéget is földre dobta a szolgálatvezető, és társaival együtt a földön rugdosta – közölte az ügyészség.
Az elsőnek megütött férfi végül visszatért, és segíteni akart eszméletlen társa támogatásában, de az egyik őr az éppen magához térő vendégbe ismét belerúgott, ezt követően az elsőnek megütött sértettet kezdték el üldözni a társaival, majd őt is megverték.
Az eszméletét vesztett férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a három vendégnél és az egyik őrnél fennállt a súlyos sérülés bekövetkezésének lehetősége.
A Fővárosi Főügyészség a három őrt és a verekedésben részt vevő két vendéget csoportos garázdasággal – az egyik vendéget továbbá súlyos testi sértés kísérletével – vádolta meg. Az őrök ellen ezen túlmenően életveszélyt okozó testi sértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete a vád.
A főügyészség az őrökkel szemben börtönbüntetést és foglalkozásuktól eltiltást indítványoz. A büntetés felfüggesztésére csak az egyik őrnél lát lehetőséget, aki az életveszélyes bántalmazásban nem vett részt, a két vendég ellen pénzbüntetés az ügyészi indítvány.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.