Hadházy szerint a rendőrség hamis bizonyítékokra támaszkodva tiltotta be az Erzsébet hídra tervezett tüntetését
A Kúriához benyújtott BRFK-s iratok között olyan drónfelvételek voltak, amelyek a Szabadság hídra vonatkoztak – állítja Hadházy Ákos.
hvg.hu
Miután a múlt keddre tervezett hídfoglalást betiltotta a rendőrség, Hadházy Ákos május elsejére hirdetett újabb demonstrációt, ám kedden ezt is betiltották. A hatóságok arra hivatkoztak, hogy a tüntetés a hosszú hétvége első napján még nagyobb forgalmi zavart okozna, mint máskor. Ezek után Hadházy követőivel megszavaztatta a Facebookon, hogy hol legyen a megmozdulás május 1-én, ennek az lett az eredménye, hogy a Kossuth téren fognak összegyűlni délután három órakor aznap a tüntetők.
A független országgyűlési képviselő pénteki bejegyzésében azt állította, hogy a rendőrség a valóság torzításával igyekezett igazolni azt, hogy miért tiltották be az eredetileg Erzsébet hídra tervezett tüntetést.
„A Kúriához benyújtott ún. védiratában a BRFK jogásza azzal érvel, hogy a korábbi tüntetéseken sem voltak soha ezren, ezért aránytalan lenne engedélyezni a híd lezárását. »Bizonyíték« gyanánt csatoltak egy drónfotót, amin az látszik, hogy egy maroknyi ember tüntet a hídon. Ráadásul nem is az Erzsébet, hanem a Szabadság hídon, ahova mi soha nem jelentettünk be semmit – vagyis egész konkrétan hamis bizonyítékot nyújtottak be a bíróságnak” – olvasható a posztban.
Hadházy Ákos az elmúlt hetekben több tüntetést is szervezett az általa technofasizmusnak nevezett rendszer ellen, amelyben korlátozzák a gyülekezési jogot, valamint arcfelismerő rendszert is alkalmaznak a demonstrálók azonosítása érdekében.
A hatalom attól fél, hogy ha a tüntetők kint maradnak az utcán. Attól, ha Majdan lesz. A független országgyűlési képviselőt Kacskovics Mihály Béla kérdezte.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.