Nagy István jelenti, méhek vannak az Agrárminisztérium erkélyén
Csak a kaszáló Fidelitas meg ne tudja!
Csak a kaszáló Fidelitas meg ne tudja!
hvg.hu
A Munkáspárt elnöke egy interjúban mondta ezt. Thürmer szerint az Európai Unió bármikor összeomolhat.
hvg.hu
Az eddigi bő 330 millió forinton felül hirtelen szétszórna a kormány még néhány milliót olyan, meg sem sérült 2006 őszi tüntető között, akinek kárigényével már 9 éve sem számolt, ráadásul ők sem erőltették a jóvátételt. A szaktárca és az ügyvédjük jogos kompenzációt, a jogász PR-trükköt emleget. A 399 megsérült rendőr kártérítéséről nincs szó, pedig a rendőrszakszervezet szerint jogos lenne.
A rendőrség vásárlókat is beazonosított.
hvg.hu
A téma a pedofiltörvény, amit melegellenes passzusokkal egészítettek ki, és emiatt éles kritikák érték a magyar kormányt.
hvg.hu
Őrsi Gergely polgármester a 24.hu-nak azt mondta, hogy már egyeztetnek a bérezés rendezéséről.
hvg.hu
Hogy pontosan melyik Marriott hotelen dolgozik a miniszterelnök lánya, az nem derült ki. Két jelölt biztosan van.
hvg.hu
Elege lett a központosítás okozta problémákból Budaörsnek. A képviselőtestület úgy döntött, kilép a város az érdi hulladékgazdálkodási társulásból, a polgármester szerint a főváros cége lehet majd az új szolgáltatójuk.
hvg.hu
Bart Staszewski kiakasztotta a magyar parlamentre az „LMBT mentes övezet” táblát. Egy órán keresztül tartott az igazoltatása a Budapest Pride szerint.
hvg.hu
Bűnösnek találták Tikász Ferencet garázdaság bűntettében, valamint könnyű testi sértés és becsületsértés vétségében.
hvg.hu
Magyarország nagy részén legfeljebb gomolyfelhők képződnek a következő napokban, de északkeleten sűrűbb lesz a felhőzet, itt zápor, zivatar, sőt komolyabb eső is jöhet.
MTI
Ötven rendőr és rendőrkutyák razziáztak az Aranyparton péntek éjjel.
hvg.hu
18 telephelyen indult a sürgősségi ügyeleti modellprogram Hajdú-Biharban. Jövőre az egész országban az OMSZ üzemelteti majd a sürgősségi ügyeletet.
MTI
A kocsi gazdáját bezárta egy szobába, majd Pestre hajtott, de hamar lekapcsolták. A csomagtartóban talált tárgyat és lőszereket fegyverszakértő vizsgálja.
hvg.hu
Semjén Zsolt csütörtökön azt mondta, egy keresztény párt elnökeként nem tudja támogatni a bűnös homoszexuális életmódot. Ennek nyomán megkerestük Beer Miklós egykori váci püspököt, aki szerint az egyház egyre megértőbb a témában, de az LMBTQ-közösségnek tisztában kell lennie azzal, hogy nincsenek ugyanolyan lehetőségeik a családalapításhoz. Ettől függetlenül kártékonynak tartja, ha politikusok kisajátítják a vallást a döntéseikhez, a hívőket pedig arra ösztönzi, éljenek olyan példamutató életet, amely visszacsalogatja az embereket a hithez.
A februárban Győrben lekapcsolt férfi búcsúlevele alapján túlságosan súlyosnak találta az ítéletét.
hvg.hu
Magasabb jövedelemadóra számíthatnának az egymillió forint felett keresők, de több jogot kapnának a munkavállalók. A kkv-k adóját békén hagynák, de jönnének a zöld adók és illetékek a szennyezőknek, valamint a nettó 200 ezres minimálbér.
hvg.hu