Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Itthon

VDSZSZ: hiába a megegyezés, lehet vasutas sztrájk

Nem befolyásolja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követeléseit a kollektív szerződés keddi aláírása, így januárban újraindulhat a határozatlan idejű országos vasutassztrájk - mondta Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke.

MTI Karrier

Felmondanak a próbaidős vasutasoknak

Felmondanak a próbaidős vasutas dolgozóknak Borsod-Abaúj-Zemplénben, Cseh Béla Zoltán, a VDSZSZ területi vezető ügyvivője szerint a sztrájk miatt bocsátják el őket.

MTI Karrier

Út a munkához: indul a program

Januárban indul az "Út a munkához" program, amely a rendszeres szociális segélyben részesülő munkaképes lakosság munkához jutását segíti - mondta Gúr Nándor (MSZP), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke.

Karrier

Régiók és válság Magyarországon: hol jobb a helyzet?

A gazdasági válság első hulláma a krízistérképet is átrajzolta. A keresletcsökkenés elsősorban az eddig prosperáló Észak-Dunántúl és Közép-Magyarország feldolgozóipari központjait sújtja egyelőre - olvasható a HVG jövő évi első lapszámában megjelenő mellékletben.

HavariaPress Itthon

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt.-nél

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatója és a társaságnál képviselettel bíró szakszervezetek aláírták a 2009. évi bérfejlesztésről és a kollektív szerződés módosításáról szóló megállapodásokat december 13-án - értesült a HavariaPress.

MTI Karrier

Az éjszaka végzett munka veszélyei

Az éjszakai műszakban végzett munka, valamint a repülőgépeken teljesített rendszeres szolgálat jelentős mértékben emeli daganatos betegségek kialakulásának a kockázatát - tűnik ki harminc nemzetközi felmérésből, amelyeknek eredményeit a kölni egyetem munkaegészségügyi intézete összegezte.

HavariaPress Karrier

Darálóba zuhant egy munkás Máriakálnokon

Tűzoltók próbálják kiszabadítani azt a munkást, aki egy óriási darálóba esett Máriakálnokon, az áldozat nem ad életjelet, vélhetően nem élte túl a balesetet - értesült a HavariaPress.

MTI Itthon

Pert nyertek a ferihegyi szakszervezetek

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság határozata értelmében jogszerű a ferihegyi munkabeszüntetés. Ezt a Hochtief - Budapest Airport vitatta, mivel csak a jelen ítéletet követően kerülhet sor a görög sztrájktörők ügyének tárgyalására - áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének közleményében. A Budapest Airport fellebbez a Fővárosi Munkaügyi Bíróság határozata ellen.

MTI Karrier

Lengyelországban 9,1 százalékra nőtt a munkanélküliség

Kedden is rossz hírek kerültek nyilvánosságra Lengyelországban, gyengítve a zlotyit, de elemzők biztosra veszik, hogy ez sem akadályozhatja a központi bank további gazdaságmentő akcióját, vagyis a kamatcsökkentést a nap folyamán.

MTI Karrier

Napirenden a négynapos munkahét

Szakmai előkészítő munka folyik a kormányzat részéről a vállalatok által válság idején alkalmazott módszerekkel, az állásidővel, a négynapos munkahéttel, illetve a bérkipótlással kapcsolatban - mondta Tukacs István, az esetlegesen kialakuló gazdasági válságövezetekben szükséges kormányzati intézkedések koordinálásával megbízott kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján.

Karrier

Iparűzési adóból mentenék a munkahelyeket

A bajba jutott cégek munkásait segítenék a város kasszájába befolyó iparűzési adó egy részéből Szombathelyen. A javaslat a munkavállalóktól származik, de a munkaadóknak is tetszik, és az önkományzat sem zárkózik el tőle - adja hírül a Vas Népe.

Vélemény

13. havi: Miért mondtak nemet a kormánynak?

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Ligához tartozó független szakszervezet nem fogadja el az egységes közszolgálati sztrájkbizottság és a kormány között született egyezséget a közszféra 13. havi illetményének kompenzálásáról. Vajon miért? És fognak-e a pedagógusok sztrájkolni januárban? Kerpen Gábor elnököt kérdeztük.

1
103 104 105 106 107
229
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel

Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

A címlapról ajánljuk