szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hatodszorra is Török Márkot választották a Szegedi Tudományegyetem egyetemi hallgatói önkormányzat elnökévé - írja az Átlátszó Oktatás alapján az Index.

Török Márk 2004 óta politizál egyetemi körökben, 2004 és 2008 között a bölcsészkari HÖK-öt vezette, 2007 óta egy év kihagyással pedig az egyetemi HÖK elnöki székében ül. Ez azt jelenti, hogy ez lesz a kilencedik év, hogy vezető tisztséget tölt be a szegedi hallgatói életben.

A 27 éves Török Márk egyedüli pályázóként indult a posztért. Az elnök most csinálja harmadik képzését: az ifjúságsegítő és a történelem szak után most jogásznak tanul.

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Felszabadítás vagy gyilkossági kísérlet? Meddig mehet el egy játékos a futballpályán?

Felszabadítás vagy gyilkossági kísérlet? Meddig mehet el egy játékos a futballpályán?

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját