Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Karrier

Mérlegelt a Diákhitel Központ

A nonprofit elven működő, állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2009 első félévét jelképes, 3,6 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta - derül ki a társaság féléves jelentéséből.

Karrier

1 millió 348 ezer diák indult ma iskolába

Ma reggel 1 millió 348 ezer tanuló számára ért véget a mintegy két és fél hónapos nyári vakáció: megkezdődött a tanítás az ország általános és középiskoláiban.

MTI Karrier

Megvannak a pótfelvételi ponthatárok: 12 ezren kerültek be

Közzétették a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat a felvi.hu honlapon, az érintettek a felvételi és besorolási döntésekrőlírásos értesítést szeptember első napjaiban kapják kézhez. Az eljárás során jelentkező 13 400 diák közül 12 009-en bekerültek valamilyen képzésre.

MTI Karrier

Szombaton teszik közzé a pótfelvételi ponthatárokat

Szombaton, várhatóan a délutáni órákban hirdetik ki a pótfelvételi ponthatárait, így az utolsó "függőben levő" diákok is megtudják, hogy felvették-e őket valamilyen szeptemberben induló képzésre - olvasható a felvi.hu honlapon.

hvg.hu Karrier

Tanulni egy életen át?

Tudásalapú társadalmunkban és az állandóan mozgó munka piacán nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne kövessük a változásokat, ezt kívánja meg a gyorsuló idő és a tudásgazdaság.

MTI Karrier

Változik a közoktatási törvény szeptembertől

Több ponton is változik a közoktatási törvény a most induló tanévben, így a jövőben lehetővé válik, hogy a szakiskolában tanulók az általános iskola után bekapcsolódjanak a szakképzésbe, létre lehet hozni egységes óvoda-bölcsődét, s módosulnak a finanszírozási paraméterek is.

Karrier

Csalások és tömeges bukás az orosz érettségiken

Teljesíthetetlen feladatok, sorozatos szabályszegések és hamisítások, elérhetetlen moszkvai elitképzések - ezek jellemzik az Oroszországban január elsején bevezetett új központi érettségi vizsgarendszert.

MTI Karrier

Álrokkant felvételizők jutottak be a legjobb ukrán egyetemekre

Egy kijevi hetilap szerint az ukrán felsőoktatási intézmények államilag finanszírozott helyeire az idén nem a legjobban teljesítő felvételizők, hanem a gyakran több tízezer dollár kenőpénz fejében rokkanttá nyilvánított kedvezményezettek jutottak be.

hvg.hu Karrier

Mit gondolnak elhelyezkedési esélyeikről a hallgatók?

A hallgatókat megosztja a kérdés, hogy a negatív gazdasági folyamatoknak milyen hatásuk van saját szakterületükre, hogyan befolyásolják elhelyezkedési lehetőségeiket, karrierépítési terveiket - derül ki az Educatio Kft. felméréséből.

MTI Karrier

Hétfőig lehet jelentkezni a pótfelvételikre

Augusztus 10-ig, hétfőig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe pótfelvételi vizsgára - közölte az Educatio Kft. és az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK).

Karrier

Pótfelvételi előtt: tudnivalók, ötletek

Még egy hétig adhatják be pótfelvételi jelentkezéseiket azok a diákok, akiket első körben nem vettek fel semmilyen felsőoktatási intézménybe, vagy eddig nem jelentkeztek sehova de most meggondolták magukat.

hvg.hu Karrier

Nem talál állást, beperelte főiskoláját

Beperelte egykori főiskoláját egy friss diplomás New Yorkban, mert nem talál állást - írta internetes oldalán a CNN. Az informatikus végzettségű nő 72 ezer dolláros kártérítést - több mint 13 millió forintot - követel.

MTI Karrier

Kulisszatitkok az amerikai egyetemekről, képekben

Amerikai egyetemek virtuális túráját ajánlja középiskolásoknak egy honlap, hogy még a továbbtanulásra való jelentkezés előtt képet kapjanak az egyetemistákról, az oktatószemélyzetről és érezzék azt a helyet, ahol négy évet vagy annál is többet fognak eltölteni.

Karrier

A legjobb egyetemek előadásaira hallgathatunk be, ingyen

Ma már több internetes oldal foglakozik azzal, hogy elérhetővé teszi a különböző egyetemeken tartott előadásokat. Harvard, Princeton, Stanford, Yale vagy esetleg a Berkeley érdekel? Csak választanod kell, és már hátra is dőlhetsz a fotelben.

MTI Karrier

A mesterképzések fele nem indul, elfogynak a fizikatanárok

Kevesen jelentkeztek mesterképzésekre, de még 50 százalékukat sem vették fel, mert nem volt diplomájuk. Fizikatanári mesterszakra összesen 42 hallgató került be, miközben két éve 60-an kaptak fizika szakos egyetemi szintű tanári diplomát -olvasható a Népszabadság keddi számában.

1
50 51 52 53 54
72
Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét

Agyonverte élettársát, majd felgyújtotta és feldarabolta a holttestet egy zalaegerszegi férfi

Agyonverte élettársát, majd felgyújtotta és feldarabolta a holttestet egy zalaegerszegi férfi

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Megmagyarázta az államtitkár, miért vesztegelnek továbbra is a vonatok a román határon

Megmagyarázta az államtitkár, miért vesztegelnek továbbra is a vonatok a román határon

Elítélték a férfit, aki részegen, egy kitépett közlekedési táblával hadonászott

Elítélték a férfit, aki részegen, egy kitépett közlekedési táblával hadonászott

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Vagyonnyilatkozata szerint nincs mit zárolni Rogántól Amerikában, a DK nem hiszi, ő pedig hallgat

Vagyonnyilatkozata szerint nincs mit zárolni Rogántól Amerikában, a DK nem hiszi, ő pedig hallgat

A címlapról ajánljuk