Az Electrolux 65 millió eurós beruházással új hűtőgépgyárat létesít Magyarországon; a Nyíregyházán megvalósuló beruházás mintegy 600 új munkahelyet teremt. A japán Sumimoto pedig Kisbéren létesít autóalkatrész-gyártó üzemet.

A nyíregyházi új gyár a tervek szerint évente 560 ezer darab hűtőkészüléket fog gyártani. Az építkezés 2004 januárjában kezdődik, a gyártás várhatóan 2005-ben indul. Az új gyártókapacitás bővíti a csoport Jászberényben található ipari bázisát, ahol a vállalat már most mintegy 4 millió terméket - hűtőkészüléket, fagyasztóládát, porszívót - gyárt évente. Az Electrolux Magyarországon 2002-ben 97 milliárd forint árbevételt ért el. A cégcsoport forgalma 2002-ben összesen 133,2 milliárd svéd korona volt, alkalmazottainak száma 82 ezer. A cég a magyar háztartásigép-piacon 47,9 százalékos részesedéssel rendelkezett tavaly.
Autóalkatrész-üzem települ Kisbérre. A SEWS Autókábel Magyarország Kft-t júniusban alapították 5 millió eurónak megfelelő forint összegű alaptőkével, a cég 2004 őszén kezdi meg a termelést, kezdetben 50 dolgozóval. Az üzemben környezetbarát halogénmentes szigetelésű gépkocsi-kábeleket gyártanak majd, induláskor havi 200 tonna mennyiségben. A céget a Sumitomo Electric Industries Ltd., valamint a Sumitomo Wiring Systems Ltd. alapította. Az alapítás előkészítésében, a kisbéri helyszín kiválasztásában közreműködött az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. Udvardi Erzsébet, Kisbér polgármestere elmondta, hogy a településen már működik egy 2001-ben alapított, 150 főt foglalkoztató gépkocsi-zárakat gyártó japán cég, amely a jövőben bővíteni kívánja termelését és dolgozóinak létszámát. A polgármester kérdésre válaszolva elmondta, hogy mindkét japán cégnek biztosították három évig az 50 százalékos épület- és iparűzési adókedvezményt.(MTI)
Egy új gyorsteszt a légúti betegségek akár 40 kórokozóját is kimutatja

Egy új gyorsteszt a légúti betegségek akár 40 kórokozóját is kimutatja

Konok Tamás: "A láthatatlant akartam láthatóvá tenni"

Konok Tamás: "A láthatatlant akartam láthatóvá tenni"

Kivágatna egy erdőt a Tesla, a német bíróság most leállíttatta

Kivágatna egy erdőt a Tesla, a német bíróság most leállíttatta

12 milliárd dollárt utaltak haza az ukránok

12 milliárd dollárt utaltak haza az ukránok

Radar360: Orbán aranykort lát, szélsőjobbos akció Borsodban

Radar360: Orbán aranykort lát, szélsőjobbos akció Borsodban

A gyereket a szülők teszik idegesítővé. Hogyan lépjünk ki az ördögi körből?

A gyereket a szülők teszik idegesítővé. Hogyan lépjünk ki az ördögi körből?