Tetszett a cikk?

A német Bosch csoport pneumatikai üzletága, a Bosch-Rexroth az Egri Ipari Parkban építi fel globális pneumatikusalkatrész-elosztó központját; az erről szóló letelepedési szerződést szerdán írta alá Nagy Imre, a város polgármestere és Gredinger Lajos, a Bosch-Rexroth Kft. ügyvezetője.

A szerződés aláírása alkalmából Konrad Kaschek, a gyár kinevezett igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: az első lépcsőben 2,5 milliárd forint értékű beruházás keretében egy úgynevezett kompetencia központot alakítanak ki, ahol a pneumatikus egységek fejlesztése folyik majd. A gyártás mellett Egerben kap helyet az üzletág értékesítési központja is, és ugyancsak Egerből szállítják majd a pneumatikus részegységeket a világ valamennyi Bosch üzemébe - mondta a gyárigazgató.
A Bosch Konszern jelentős - összesen közel 55 milliárd forint értékű - fejlesztéseket hajtott, illetve hajt végre az Észak-magyarországi Régióban. Miskolcon 28 milliárd forintos beruházás keretében kéziszerszám és barkácsgép gyárat épít, illetve a borsodi megyeszékhelyen alakítja ki európai kutató, fejlesztő, értékesítő és beszerző központját. Ezzel egy időben 12 milliárd forintos beruházást hajt végre az 1998 óta Hatvanban működő, gépjármű elektronikai alkatrészeket gyártó üzemében; ezzel összesen 24 milliárd forintra nő a Bosch hatvani befektetésének értéke. (MTI)
15-16 problémás pontot tudna felsorolni Dézsi Csaba András az új egészségügyi törvényben

15-16 problémás pontot tudna felsorolni Dézsi Csaba András az új egészségügyi törvényben

Előkerült egy 3500 éves használati utasítás arról, hogyan kell mumifikálni

Előkerült egy 3500 éves használati utasítás arról, hogyan kell mumifikálni

Még két év: 2023-ra várja az összecsukható iPhone-t az Apple-elemző

Még két év: 2023-ra várja az összecsukható iPhone-t az Apple-elemző