Kiindulópont, hogy a rendes szabadság mértékét az Mt. munkanapokban (nem naptári napokban!) állapítja meg. Ezért a szabadság kiadásánál az annak tartamára eső munkarend (munkaidő-beosztás) szerinti munkanapokat kell figyelembe venni és kiadottnak tekinteni. A kérdésben is említett általános munkarend alkalmazása esetén egy heti szabadság öt munkanap kiadását igényli – a hétfőtől péntekig tartó időre.
Különös szabályt állapít meg a törvény arra az esetre, ha valaki például munkaidő-beosztása szerint tartósan napi tizenkét órát dolgozik vagy a készenléti jellegű munkakörökben (pl. karbantartó, biztonsági őr) lehetséges huszonnégy óra munkaidő után negyvennyolc órát pihen. Az egy munkanapra eső, a teljes munkaidőnél magasabb mértékű munkavégzés következményeként az ily módon foglalkoztatottak egy naptári héten átlagban ötnél kevesebb munkanapot dolgoznak. Esetükben az egységes elbírálás érdekében a törvény úgy rendelkezik, hogy a heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít – a két pihenőnapot és az esetlegesen az erre a hétre eső munkaszüneti napot kivéve. Ha például a munkavállaló egyenlőtlen munkaidő-beosztásban foglalkoztatott és az egyik héten négy, a másikon három napot dolgozik, munkanaponként tizenkét órát teljesítve, kéthetes vakációjához nem hét munkanap szabadság kiadása szükséges. A speciális törvényi rendelkezés alapján ugyanis heti szabadságaihoz öt munkanapot kell elkönyvelni, hiszen szabadságnapnak számít az első héten a négy munkanapján felüli egy, a másodikon pedig a három munkanapján felüli két pihenőnap is.
Ismeretes olyan munkáltatói gyakorlat, amely a szabadságnapokat 12 órás munkaidő-beosztásban dolgozók esetében átszámítja, azaz például 30 munkanap szabadságot alapul véve, 8 órával számítva 240 óra szabadságot eredményez, ezt átszámítva 12 órás beosztásra 20 munkanap szabadságot jelent. A munkavállaló számára járó szabadságnapok átszámításának fentiekben ismertetett módja csak abban az esetben alkalmazható, ha a munkavállaló – a munkarend szerint – az egész naptári év folyamán mindig 12 órás munkanapra kerül beosztásra, és a munkanapok száma meghatározott periódusonként nem változik. Az olyan egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén azonban, amely alapján a munkavállaló csak a munkaidő-keret egyes időszakaiban dolgozik 12 órás munkaidő-beosztás szerint, míg a munkaidő-keret más részében – a ledolgozandó munkanapok számának, illetve a munkanapokon ledolgozandó munkaórák változása mellett – alacsonyabb a ledolgozandó munkaidő mértéke, az átszámítási szabály nem alkalmazható.
Ugyanakkor létezhet a leírtakkal szemben fordított eset is, ha a munkavállaló munkarendje szerint hetenként még két pihenőnapot sem kap. Ebben az esetben szabadságát a kiadás során úgy kell elszámolni, hogy azonos időszakra mentesüljön a munkavégzés alól, mint az ötnapos munkahéttel dolgozók. A pihenőnapok összevont kiadásának alkalmazása esetén például megtörténhet, hogy egy héten a munkaidő-beosztás szerint hat napot kell munkában tölteni. Ha ezen a héten a munkavállaló szabadságra megy, az egyheti távollétéhez nem hat, hanem csupán öt munkanapot kell elszámolni. Csupán öt nappal fogy a munkavállaló naptári évre megállapított szabadsága, annak ellenére, hogy a héten egyébként hat munkanapja lett volna.
A fentiekre tekintettel tehát célszerű, hogy az általánostól eltérő munkarend, munkaidő-beosztás esetén az év elején a tárgyévre járó szabadság mértékének megállapításával egyidejűleg a munkáltató azt is megállapítsa, hogy a munkavállalót megillető szabadságnapok - heti ötnapos munkarend mellett, egybefüggő szabadságkiadás esetén - hány hétre mentesítenék a munkavégzés alól, és erre az időtartamra a munkavállalóra irányadó munkarend szerint hány munkanap esik. Az így megállapított számú munkanap szabadságot kell a munkavállalónak biztosítani. Ez az eljárás a szabadság részletekben történő kiadását megkönnyíti, és egyúttal biztosítja a ténylegesen járó szabadságot.