Az idén év végére ezer csökkent munkaképességű sorsjegyárus foglalkoztatását tervezi a Szerencsejáték Rt. tulajdonában lévő Service Kft. – jelentette be a a részvénytársaság vezérigazgatója abból az alkalomból, hogy a városban munkába állt a cég ötszázadik sorsjegyárusa.

Az ily módon értékesített sorsjegyekből több pénz folyik be az államkasszába, mint amennyibe a munkahelyek támogatása kerül – mondta Székely Gábor. A vezérigazgató elmondta, hogy az idén, 600 millió forint árbevételre számítanak a karitatív módon történő sorsjegy-értékesítésből, jövőre egymilliárd forint elérése a cél. Ekkor nullszaldóssá válik az üzletág - tette hozzá.



Székely Gábor elmondta, hogy megváltozott munkaképességű kollégáik, szabályos munkaviszony keretében, napi 4-6 órában végzik a sorsjegyárusítást, amiért a minimálbér időarányos hányadát kapják, illetve a normán felüli többlet árbevétel után 11 százalékos jutalékra jogosultak. (MTI)
Az MLSZ zártkapus mérkőzésre, és 1 millió forintos büntetésre ítélte az Újpestet

Az MLSZ zártkapus mérkőzésre, és 1 millió forintos büntetésre ítélte az Újpestet

Újabb emeletes vonatokat vett a MÁV

Újabb emeletes vonatokat vett a MÁV

Hillary Clinton levelet írt egy nyolcéves kislánynak, aki elvesztette az iskolai elnökválasztást

Hillary Clinton levelet írt egy nyolcéves kislánynak, aki elvesztette az iskolai elnökválasztást

A férfiaknak túlzottan nem kell félniük a nők hamis vádjaitól

A férfiaknak túlzottan nem kell félniük a nők hamis vádjaitól

Orbán meccsen volt, miközben több ezren tüntettek ellene

Orbán meccsen volt, miközben több ezren tüntettek ellene

Itt megnézheti, hozzáfért-e valaki a fotóihoz az újabb Facebook-hiba miatt

Itt megnézheti, hozzáfért-e valaki a fotóihoz az újabb Facebook-hiba miatt