A Philip Morris Magyarország Kft. hivatalosan bejelentette a Heves Megyei Munkaügyi Központ Egri Kirendeltségénél, hogy a cégvezetés döntése alapján a közeljövőben az Egri Gyárat véglegesen bezárják.

A Philip Morris Magyarország Kft. által felkért tanácsadó cég, valamint a Heves Megyei Munkaügyi Központ közösen előre meghatározott ütemterv alapján gondoskodik az elbocsátásra kerülő dolgozók további sorsáról – közölte a Heves Megyei Munkaügyi Központ. A gyár területén Elhelyezési Tanácsadó Központot hoznak létre, ahol az érintettek helyben és folyamatosan hozzájuthatnak a szükséges információkhoz.



A munkaügyi központ közleménye szerint a döntés eredményeként az év végéig az egri gyárban a termelés megszűnik. Ez 334 fő munkahelyének elvesztésével jár, amelyre több ütemben 2005. május végéig kerül sor. Az érintett létszámon belül 237 a fizikai és 97 a szellemi foglalkozásúak száma. A munkaerő-piaci szempontból is jelentős létszámleépítési ütemre 2004. szeptember 29. és október 28. között kerül sor, ami önmagában 206 munkavállalót érint.



A közlemény szerint a döntés oka egyebek mellett, hogy a Philip Morris International üzleti célkitűzéseihez igazodva megváltoztatta a gyártási és termékelosztási stratégiát, a város szívében található gyár korlátozott infrastrukturális lehetőségei akadályozzák a termelés bővítését, egy regionális gyártóközpont kialakítását, a Philip Morris a magyar piacon értékesítendő termékeit más európai termelő központokban állítja elő.



A munkaügyi központ közleménye szerint a közeljövőben 3 alkalommal kihelyezett állásbörzét rendeznek szintén a gyár területén, ahol a munkaerő-piaci szempontból meghatározó egri munkáltatók jelennek meg aktuális állásigényeikkel. A munkaügyi központ ezen belül kiemeli a jelentős fejlesztések előtt álló ZF Hungária Kft-t és a szintén tevékenységbővítést tervező Bosch Rexroth Kft-t. A közlemény szerint egy gyöngyösi székhelyű munkáltató, egy jelenleg folyamatban lévő tender várhatóan pozitív eredményeként, 200 fős, döntően betanított összeszerelési tevékenységgel foglalkozó termelő bázis létrehozását tervezi a városban. (MTI)
7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzés jön a honvédségnél

7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzés jön a honvédségnél

Index: Megvonhatja a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását az ÁSZ

Index: Megvonhatja a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását az ÁSZ

Magyar származású a Kínában elfogott kanadai

Magyar származású a Kínában elfogott kanadai

Amikor a betlehemet is rohamrendőrök védik

Amikor a betlehemet is rohamrendőrök védik

A macskás mémek megint fontos szerepet kaptak a terrorelhárításban

A macskás mémek megint fontos szerepet kaptak a terrorelhárításban

Késő éjszakáig tüntettek a fővárosban, a Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között

Késő éjszakáig tüntettek a fővárosban, a Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között