Tetszett a cikk?

Eddig 1076 pályázat érkezett a Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázati kiírásaira, több mint 100 pályázóval hamarosan a szerződést is megkötik.

A vállalkozói készségek fejlesztését szolgáló képzések támogatására például csaknem 600 millió forintot fordítanak, 72 pályázó pedig a munkavállalók továbbképzéséhez kezd hozzá. A felnőttképzés intézményrendszerének fejlesztésére szolgáló pályázaton eddig hét támogatásra érdemes munkát találtak, számukra több mint 300 millió forintos támogatást szavaztak meg. Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter szerint az Európa Terv keretében három év alatt csaknem 191 milliárd forint jut a foglalkoztatás, az oktatás, a képzés, valamint a szociális szolgáltatások és az egészségügy fejlesztésére. Az összeg európai uniós és nemzeti forrásokból tevődik össze.



A humánerőforrás fejlesztési program célkitűzése, hogy javuljon a foglalkoztatási szint, a munkaerő versenyképessége, egyúttal pedig segítsék a hátrányos helyzetű rétegek társadalmi beilleszkedését. A szakminisztérium a következő években több mint 73 milliárd forintot fordíthat a munkanélküliség csökkentésére, az új munkahelyek létesítéséhez kapcsolódó képzésekre, a felnőttképzés támogatására. Ugyancsak kiemelten fontos a nők munkaerő-piaci részvételének támogatása, a család és a munka összehangolásának segítése, a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztathatóságának javítása.



A cégeknek, intézményeknek, a civil szférának kiírt pályázatokon kívül, a keretből központilag indított programokat is finanszíroznak. Két központi programra már megkötötték a szerződést. A Foglalkoztatási Hivatal több mint nyolc milliárd forint értékben kap támogatást az állami foglalkoztatási szolgálat modernizációjához. Erre a célra 1,6 milliárd forintot már kifizettek részükre. A másik központi program keretében 3,5 milliárd forintot ítéltek oda a Sulinova kht-nek. Ebből a pénzből többek között olyan szakembereket képeznek majd, akik részt vesznek a hátrányos helyzetű diákok oktatásában. Egyúttal az integrációs oktatással kapcsolatos programokat fejlesztenek ki. (MTI)
Már 300 beazonosított koronavírus-fertőzött van Magyarországon

Már 300 beazonosított koronavírus-fertőzött van Magyarországon

Orvosi Kamara: "Nem látjuk a mestertervet"

Orvosi Kamara: "Nem látjuk a mestertervet"

Hétfőtől kórházparancsnokok segítik a kórházak működését és az egészségügyi készlet védelmét

Hétfőtől kórházparancsnokok segítik a kórházak működését és az egészségügyi készlet védelmét