Tetszett a cikk?

Csehországban október elsejével jelentős változások lépnek életbe a szociális hálóban és a támogatások területén. Zdenek Skromach, munkaügyi és népjóléti miniszter szerint a szociális háló átfogó reformjának alapvető célja, hogy a támogatásokat csak azok kapják, akik valóban rászorulnak, s kizárják a visszaélések lehetőségét.

A munkanélkülieket érintő fontos változás, hogy mindazok, akik a jövőben elutasítják a munkaügyi hivatalok ajánlatait, elveszítik a támogatási jogosultságukat és törlik őket a nyilvántartottak listájáról. Ezentúl nem kapnak automatikusan munkanélküli segélyt az egyetemisták és főiskolások. Segélyre csak azok lesznek jogosultak, akik tanulmányi idejük alatt, vagy az iskola után legalább egy évig dolgoztak. A tanulmányi időt a jövőben nem fogják beszámítani a nyugdíjba, tehát a ledolgozott évek közé.



Ugyanakkor az ötven éven felüli munkanélküliek számára meghosszabbodik a segélyfolyósítás ideje. Az 50 és 55 éve közöttiek a szokásos hat hónap helyett kilenc hónapig, míg az 55 év felettiek egy évig fogják kapni a segélyt. A munkanélküliek támogatásának a mértéke emelkedik. Az első három hónapban a korábbi átlagfizetés 50, míg a további három hónapban 45 százalékát fogja kapni az érintett. Eddig ez 40 százalék volt. A munkanélküli segély maximális havi értéke 10 250 korona lesz. Újítás, hogy a munkanélküliek a támogatási időszakban "dolgozhatnak", de havi keresetük nem haladhatja meg a 3500 koronát.



Változnak a munkahelyi „felvételi szabályok" is a munkáltatónak nem lesz joga a különféle családi adatok iránt érdeklődni, amelyek a jövőben védelmet élveznek. Tilosak például a nők terhességére, vagy a kiskorú gyerekekre vonatkozó adatok. Az alkalmazottaknak ezután már nem lesz lehetőségük arra, hogy évi rendes szabadságukat ne vegyék ki, s azt megfizettessék a munkáltatóval, illetve a biztosítóval. Az évi szabadságot a következő év október 31-ig kötelezően ki kel venni. Ha valaki ezt nem teszi meg, cége november 1-jén automatikusan szabadságra küldi. Ha ez bármely oknál fogva nem lehetséges, az illető személy szabadságát elveszíti.



Szigorodtak a kiskorúak foglalkoztatásának a feltételei is. Ezentúl a 15 éven aluli gyerekek foglalkoztatása – kivéve a kultúrát, reklámot és a sportot (ott is korlátozottan) - törvényellenes lesz. A szociális háló módosításának következő szakasza január elsején kezdődik, amikor újabb intézkedések lépnek életbe. (MTI)
Gyenge autó- és akkugyárak, nagy aszály – így zuhant technikai recesszióba a magyar gazdaság

Gyenge autó- és akkugyárak, nagy aszály – így zuhant technikai recesszióba a magyar gazdaság

Jogerősen elítélték Varju Lászlót az MTVA-székházban történtek miatt, időközi választás jön

Jogerősen elítélték Varju Lászlót az MTVA-székházban történtek miatt, időközi választás jön

Óriási kasszasiker az új Pokémon-játék, 2,6 milliárdot termel naponta

Óriási kasszasiker az új Pokémon-játék, 2,6 milliárdot termel naponta

20 centis kést vitt magával az iskolába egy ózdi fiú, egyik tanárját akarta megtámadni

20 centis kést vitt magával az iskolába egy ózdi fiú, egyik tanárját akarta megtámadni