szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németországban 2004-ben három év óta első ízben nőtt a foglalkoztatás - tette közzé hétfőn a szövetségi statisztikai hivatal.

Tavaly 128 ezerrel, azaz 0,3 százalékkal 38,4 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma. Az előző évben még 1 százalékkal, 2002-ben pedig 0,6 százalékkal csökkent.

Elemzők szerint a munkaerő-piaci helyzet javulása a munkavállalást segítő kormányprogramoknak köszönhető.

A német kormány több intézkedést hozott a munkapiac átalakítására, azzal a céllal, hogy a munkanélküli segély igénylése helyett munkavállalásra ösztönözzék a németeket.

Az intézkedések között szerepelt egyebek mellett az úgynevezett "mini munkahelyek" bevezetése: a kormány arra ösztönzi a munkanélküli segélyen élőket, hogy vállaljanak el gyengébben fizetett vagy részmunkaidős feladatokat, és ezzel egészítsék ki jövedelmüket.

Ösztönzik a munkanélkülieket az "1 eurós" munkák elvégzésre is, ez azt jelenti, hogy egy-két eurós órabérért közmunkát végeznek, gyermekintézményekben segítenek vagy utcát söpörnek. A német munkaügyi minisztérium adatai szerint eddig összesen 70 ezren éltek az "1 eurós" munkák nyújtotta lehetőséggel.

A munkanélküliek száma 10 ezerrel 4,474 millióra nőtt decemberben novemberhez képest, a ráta 10,8 százalékos volt.

Karrier

Németországban minden negyedik tartósan munkanélküli eleshet a támogatástól

Számítások szerint a jövő évtől elejétől kezdve Németországban minden negyedik tartósan munka nélküli elesik az állami juttatástól. A feltételezést a Berliner Zeitung című lap közölte, ám a nürnbergi központi munkaerő ügynökség azt mondta, hogy ez a becslés 2003-ból származik, végleges adatot akkor lehet majd közölni, ha már az összes kérvényt kiértékelték.

20 éve porosodó adatok mutatták meg, miért lehet annyi arany az univerzumban

20 éve porosodó adatok mutatták meg, miért lehet annyi arany az univerzumban

Republikon: Négy százalékkal előzi a Tisza a Fideszt, erősödött a Mi Hazánk

Republikon: Négy százalékkal előzi a Tisza a Fideszt, erősödött a Mi Hazánk

Luxusingatlanokkal foglalkozó dubaji vállalkozás is köthető Matolcsy Ádámhoz

Luxusingatlanokkal foglalkozó dubaji vállalkozás is köthető Matolcsy Ádámhoz

Gondolkozz velünk: Kavicsok háromszögben – Szexi a matek 18.

Gondolkozz velünk: Kavicsok háromszögben – Szexi a matek 18.