szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mindenki sikerre, például sikeres karrierre vágyik. Ezen kívül sokan szeretnének biztos családi hátteret, sok pénzt, hatalmat, nagy élményeket, ismert vagy befolyásos barátokat, széles nyilvánosságot, s ki tudja még mit. Mindent csak keveseknek sikerül begyűjteni, de egy-két dolgot a legtöbben elérnek, ami elegendő ahhoz, hogy elégedettek legyenek. De még mindig sokaknak semmi sem sikerül. Honnan lehet felismerni őket, s főleg honnan ismerhetik fel magukat még időben?

A magyarok iskolás koruk óta tudják, hogy „Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz.” Ennek ellenére olyan sokan választanak irracionális, s eredménytelenségre vezető magatartásmintákat, hogy a kívülállók legfontosabb nemzeti tulajdonságunkként a pesszimizmust azonosítják. Ha sikeresebbek lennénk önképünk megrajzolásában, s az ehhez mérten elérhető és elérendő célok kijelölésében, talán a boldogság sugározna rólunk. Ehhez fel kell ismerni a legfontosabb hibákat, a sikertelenség legfontosabb (elő)jeleit.

Nem vagy elég jó a munkádban
Vannak akik tényleg teljesen használhatatlanok. Vagy egyszerűen képzetlenek, vagy közmegegyezés szerint balfékek. Az előbbire könnyen rájön ki-ki saját magától is. Az utóbbi nehezebb eset. Ha nem tartozol e két kategóriába, akkor csak rossz helyen vagy, s a legfőbb gondod alighanem a vállalkozókészség hiánya, ami ahhoz kellene, hogy megtaláld a helyedet.

Túl sokat lógsz az interneten
Ha olyan haszontalan weboldalakon töltöd a fél életedet, amelyekből nem vagy képes igazán profitálni (szex-szájtok, sportoldalak, online játékközpontok, stb.), akkor elpazarolod a drága idődet. Ez nem sokkal jobb, mintha a tévét bámulnád. Ha nem jutnak az agyadba a kreativitásodat, az informáltságodat és a szakmai tudásodat erősítő információk, akkor ki sem fog jönni semmi értékes.

Lustaság
A "ki a francot érdekel", "nem érdemlik meg ezek, hogy odategyem magam" és az "úgysem tudom megcsinálni" hozzáállást egy munkahelyen nem fogják díjazni. Ráadásul a sok lógás miatt egy idő után már tényleg képtelen leszel normális tempóban dolgozni, már akkor sem, amikor pedig az létszükséglet volna számodra.

Folyamatos kesergés vagy savanyúság
A nyavalygás össznépi sport a mi vidékünkön. Mondhatnánk úgy is, hogy a felmentéskeresés széles körben alkalmazott technika. Pedig ez legfeljebb arra jó, hogy a sikertelenséget megmagyarázzuk, arra semmiképpen sem, hogy sikereket érjünk el. A nyavalygás időnként persze meghallgatásra talál (hiszen semmi sem tökéletes, s a hibákra mindig lehet hivatkozni), de ez még rosszabb, mert azt a képzetet erősíti, hogy ezzel az attitűddel előre lehet jutni. Valójában csak a baj (például) kirúgás elodázására alkalmas. A savanyú embereket meg egyébként sem szereti senki.

Utálni a világot
Vannak emberek, akikről vagy a világfájdalom, vagy a világ teljes utálata sugárzik. Folyamatosan undokak a környezetükben lévő emberekkel, soha semmi nem jó nekik, el nem mosolyodnának, soha nem tennének szívességet, sohasem köszönnének meg semmit. Nekik szokták a hátuk mögött mondani: Hát akkor dögölj meg te töltött majom!

Rendes fickók
Vannak azonban olyanok is akik szuperpozitívok. Mindenhez jó képet vágnak, mindenért és mindenkiért lelkesednek. Ez átmenetileg hozhat eredményeket, de ezzel a viselkedéssel nem igen lehet felfelé jutni. Jobb esetben ugyanis bekerülhetsz a „ja az a kedves pasi” kategóriába. Rosszabb esetben pedig belőled lehet „az az idegesítően nyálas, simulékony” fickó. Ennél az sem sokkal jobb, ha te vagy a cégnél az ügyeletes jópofa.

Az ambíció hiánya
Aki nem akar sikeres lenni, az nem is lesz. Azaz, ha valakinek nincsenek céljai, amelyeket el akar érni, s amelyekért hajlandó keményen dolgozni, akkor nem is jut sehová. Céltalan szokták igen találóan az ilyen emberekre mondani, s a képzeletbeli értékelési grádics meglehetősen alacsony fokára ültetik, de lehet, hogy a karrierlépcső közelébe sem engedik.

hvg.hu Karrier

Hogyan tüntethetők el a nők sikertelenségi tényezői

A magyar társadalom erősen férfiközpontú. Ezért nőktől több ügyességet kíván, ha előre akarnak jutni, vagy állást akarnak szerezni. Ha nem követnének el tárgyalási hibákat sokkal sikeresebbek is lehetnének.

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Magyar Péter: Rogán Antal felelősségre vonása nem külföldi hatalmak dolga

Magyar Péter: Rogán Antal felelősségre vonása nem külföldi hatalmak dolga