szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar társadalom erősen férfiközpontú. Ezért nőktől több ügyességet kíván, ha előre akarnak jutni, vagy állást akarnak szerezni. Ha nem követnének el tárgyalási hibákat sokkal sikeresebbek is lehetnének.

A nők egy része, bár a kötetlen csevegést imádja, a tárgyalásokon feszélyezve érzi magát. Hajlamosak ugyanis azt gondolni, hogy nincsenek felkészülve mások hatékony meggyőzésére, akaratuk érvényesítésére. Pedig a tárgyalókészség – bár van, akit a jobb beszédkészsége vagy a gyors reagáló képessége kisegít – végső soron nem genetikus örökség, hanem tanulható képesség. A tárgyalási hibák, amelyeket a nők elkövetnek szintén a tanulásra, pontosabban a szocializációjukra, s a széles körben elterjedt magatartásmintákra vezethetők vissza.

Más stílusában tárgyalni

A nők leghatékonyabb fegyvere, az úgynevezett szelíd erőszak. Melyik férfi tudna ellentmondani egy csábosan mosolygó nőnek. És melyik férfi ne érezné tiszteletlenségnek, ha egy nő határozott és többször is kifejezett kívánságát elutasítaná, vagy semmibe venné. Ennek ellenére a nők javarésze úgy gondolja, hogy a jó tárgyalók kemények, ismernek minden trükköt, s szellemi fölényben vannak partnerükkel szemben. Ez pedig inkább férfias vonás. Így aztán azok a nők, akik megpróbálnak férfi módjára keménykedni kiábrándítóvá, hiteltelenné válnak. Sokkal jobban járnának, ha önmagukat adnák.

Nem tárgyalni

A megfelelő időben és a megfelelő helyen szinte minden megbeszélhető. A nők egy része hajlamos a kellemetlennek ígérkező megbeszéléseket halogatni. A megoldási lehetőségek helyett gyakran csak döntési kényszert látna, ami tovább fokozza a stresszt. A tárgyalások során tökéletesen azonosítható ez a helyzet, amikor nem tudják megmondani, hogy mi volna elfogadható és mi elfogadhatatlan a számukra. Ilyenkor gyakran kérdeznek valamit valami teljesen másról. A sikeres nők hajlandóak dönteni, s a döntésük mellett kiállni. Őket nem kísérti az úgynevezett empatikus csapda, azaz a félelem attól, hogy az érintettekkel (akiket egyébként becsülnek) döntésük nyomán megromlik a kapcsolatuk.

Nem mondani nemet

Sok ember képtelen visszautasítani a kéréseket, vagy csak egyszerűen nemet mondani. A nők jelentős része küzd ezzel, különösen, ha az empatikus csapda is kinyílt már. Mivel a nők számára a személyes kapcsolatok igen sokat érnek, gyakran hezitálnak, ha nemet kellene mondaniuk. Egyszerűen mindenkiben szeretnék fenntartani a boldog állapotot. A tárgyalásokon azonban néha szükség van a nem kimondására, mielőtt a végső igen elhangzana. A sikeres tárgyalók megtanulják, hogy mikor és hogyan kell nemet mondani. A nemet egyébként sokféleképpen lehet közölni. Ha valaki fél elutasító véleményét nyersen vagy erőteljesen megfogalmazni, akkor csomagolja be.

Nem szólni saját ügyekben

Ha valaki önmagáért tárgyal, akkor azt érzi, hogy minden kérése, érve, megnyilvánulása snassz. Önmagáért tárgyalni egy nőknek különösen nehéz feladatot jelent. Ez még akkor is igaz, ha különben a cégük érdekében eredményesen tárgyalnak. Olyan ez nekik, mintha magántitkaikat kellene nyilvánosság elé tárni. Pedig önmagáért kiállni mindenkinek meg kell tanulnia. Hiszen ugyan ezt várná el a beosztottaitól. Talán meg is fogalmazza, hogy: aki önmagát nem képes képviselni, hogy tehetné ezt meg a cég nevében?! Így a legegyszerűbb belehelyezkedni más helyzetébe, s annak megfelelően tárgyalni. A kezdeti gátlások levetkőzése után az egyensúly gyorsan helyreáll. Azok a nők akik ezeken az alaplépéseken túljutnak (ami persze egyáltalán nem olyan könnyű a gyakorlatban) biztosan több sikerre számíthatnak, mint korában. S azt sem szabad elfelejteni, hogy az új sikereket a régiek táplálják. Azaz a szerencséseknek csak egyszer kell elindulni a felfelé vezető úton.

Meixner Zoltán (hvg.hu) Karrier

Mit tehetsz, ha sikeresebb karriert szeretnél?

A legtöbb ember azért fásul bele a munkába, mert már eleve nem kedveli igazán, amit a fizetéséért tennie kell, illetve a csak lassan változó, vagy mozdulatlanságba dermedt munkakör, s a mindig ismétlődő feladatok lassan elfeledtetik vele ambícióit, ami elvezet magánélete elszürküléséhez is. Ezért az életed elsilányulása még igen magas pozícióban is utolérhet! Van azonban kiút…

hvg.hu Karrier

Karrier, egyensúly és a hosszútávú siker titkai

Ha megkérdezik az utca emberét, hogy szerinte ki a sikeres? – nagy valószínűséggel ilyeneket fognak válaszolni: akinek sok pénze van, akinek hatalma, befolyása van, akit sokan ismernek, és aki sokakat ismer. És talán a sor vége felé azt is meg fogja említeni, hogy az a sikeres, aki azt teszi, amit akar. De valljuk be, kevesen vannak, akik akárcsak az egyik kritériumnak is megfelelnek.

hvg.hu Karrier

Tanulságok: jó jelöltek, rosszul sikerült interjúk

Az állásinterjúk nem jelentenek sem többet, sem kevesebbet annál, hogy a munkaadó és a munkavállaló megbeszéljék: tudnak-e együtt dolgozni. A munkát keresők azonban gyakran nem egyenlő félként tárgyalnak, s ezt a kiegyensúlyozatlanságot a jelentkezőnek hozzáértéssel, önbizalommal és jó fellépéssel kell ellensúlyoznia. Miféle tanulságokkal szolgál, ha ez nem sikerül?

Meixner Zoltán (hvg.hu) Karrier

A sikertelenség hét pontja

A sikerreceptekkel Dunát lehet rekeszteni, de kinek jutna eszébe útmutatót szerkeszteni a sikertelenséghez?! Bármilyen meglepő, de vannak ilyenek. Például Lucy Kellaway, a Financial Times riportere, akit viszont saját bevallása szerint Sydney Finkelstein, a London Business School egyik menedzsment professzorának könyve ihlette meg, amely a kifejezetten sikertelen emberek hét tulajdonságáról szól.

hvg.hu Karrier

A sikertelenség feltételei pontokba szedve

Az önsors-rontásnak a legkülönfélébb módjai ismeretesek a főnök pokolba küldésétől a munkahelyi részegeskedésen át a tulajdonos korábban sohasem látott, ám útban lévő feleségének leribancozásáig. A sikertelenség azonban legtöbbször nem a véletleneken, s a hirtelen felhorgadásokon múlik.

Karrier

A siker 21 titka

Az osztrák tréner és író, Peter F. Kinauer 29 ember karrierjét vizsgálta meg, és megpróbálta kideríteni sikerük receptjét. Amit talált, arról hamarosan a Bécsben megjelenő „A nyertesek nyomában” című könyvében számol be.

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala