szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A regisztrált munkanélküliek nem jelentenek egységes csoportot, különféle munkavállalási lehetőségű és hajlandóságú kategóriákba sorolhatók - erről Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter beszélt a napokban egy munkaügyi sajtóbeszélgetésen.

A miniszter szerint a munkaügyi kirendeltségek úgy segíthetik eredményesebben a munkanélkülieket, ha a szolgáltatásokat az egyes kategóriákhoz igazítják. Ezért más és más szolgáltatásokat ajánlanak majd a különböző kategóriákba soroltaknak.

Így például azok, akik saját maguk is képesek munkahelyet keresni, önállóan tájékozódnak az internet segítségével, hatékonyan tárgyalnak a munkáltatókkal, azonnal készek munkát vállalni, ehhez kell, hogy támogatást kapjanak.

Egy másik kategóriát jelentenek azok, akik csak a kirendeltségi munkatárs segítségével igazodnak el e teendők között. Ők alapos képzést, felkészítést, támogatott foglalkoztatási lehetőséget igényelnek.

További kategóriát jelentenek azok, akik csak erőteljes ösztönzéssel késztethetők a képzésben, munkakeresésben, munkavállalásban való részvételre.

A miniszter elmondta, hogy a munkanélküliek járadéka helyett novembertől bevezetendő álláskeresési járadékot azok igényelhetik majd, akik álláskeresési megállapodást kötnek a kirendeltséggel. Ebben a megállapodásban vállalni kell a munkanélkülinek és a kirendeltségnek is, hogy mint kívánnak tenni az elhelyezkedés érdekében. Ez is segítheti majd az elhelyezkedést.

Lényeges, hogy ezek a megállapodások ne legyenek formálisak, valóban járuljanak hozzá az egyes munkanélküli sikeres munkaerőpiaci szerepvállalásához - jegyezte meg a miniszter.

A kirendeltségeken - az ott dolgozók jelzései alapján is - egyszerűsíteni kívánják az eljárásrendeket, csökkentik azok számát, mérsékelni az adminisztrációs kötelezettségeket. Így több idő, energia marad az ügyfelekkel való foglalkozásra, a szolgáltatói jelleg erősítésére - hangsúlyozta a miniszter.

Gazdaság

Nőtt a munkanélküliség

A 2005 május-júliusi időszakban a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, szemben a 2004 május-júliusi 5,9 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

hvg.hu Gazdaság

A munkanélküliségtől tartunk leginkább

Növekedett Magyarország eurózónához történő csatlakozásának, illetve az euró bevezetésének hazai támogatottsága - állapítja meg az Európai Bizottság által kiadott Eurobarometer elnevezésű felmérés tegnap közzétett tavaszi kiadása. A jelentés szerint a magyarok a munkahelyek megszűnésétől tartanak a leginkább.

hvg.hu Karrier

13+1 fontos momentum a munkanélküliség átvészelésére

Az emberek életük során átlagosan 5-7 alkalommal váltanak munkahelyet és 10-12 alkalommal munkakört. Van, hogy maguktól lépnek át az új pozícióba, van, hogy kénytelenségből. A váltás mindenképpen stresszt okoz, különösen, ha ezt a munkahely elvesztése kényszeríti ki. De minden könnyebb egy jó saját munkahelyszerző programmal.

hvg.hu Karrier

Az euróövezetben 8,6 százalékos a munkanélküliség

Az euróövezetben júliusban átlagosan 8,6 százalékos volt a munkanélküliség, kissé kisebb a júniusi 8,7 százalékosnál, és a legkisebb két és fél éven belül, jelentették az EU statisztikai hivatalában csütörtökön.

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliek száma Borsodban

Tovább nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, július végén 55 ezer 323-an voltak állás nélkül, 1.300-zal többen mint az előző hónapban, és 4 ezerrel többen, mint egy évvel ezelőtt - tájékoztott a megyei munkaügyi központ.

MTI Karrier

Több mint ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma Szegeden

Több mint ezer fővel, 6.428-ról 7.475-re nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Szegeden és térségében 2002 és 2005 júliusa között - jelentette ki Rákos Tibor fideszes országgyűlési képviselő kedden, a csongrádi megyeszékhelyen.

MTI Karrier

Kötelező álláskeresési szerződés a munkanélkülieknek

A munkaügyi központokban, kirendeltségeken már készülnek a valamennyi munkanélkülivel megkötendő álláskeresési megállapodásra, szeptember elején országos értekezleten vitatják meg a foglalkoztatási törvény módosításából adódó feladatokat – jelentették be a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban.

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Hogyan hat egy magzatra, ha az anya klasszikus zenét hallgat?

Hogyan hat egy magzatra, ha az anya klasszikus zenét hallgat?

„A nyugatiak rengeteg kérdést tesznek fel, és valamiféle logikus válaszra számítanak, ám az oroszság nem a logikáról szól”

„A nyugatiak rengeteg kérdést tesznek fel, és valamiféle logikus válaszra számítanak, ám az oroszság nem a logikáról szól”

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke