szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tovább nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, július végén 55 ezer 323-an voltak állás nélkül, 1.300-zal többen mint az előző hónapban, és 4 ezerrel többen, mint egy évvel ezelőtt - tájékoztott a megyei munkaügyi központ.

A munkanélküliségi ráta a megyében július végén 18,5 százalék volt, az előző havinál 0,4 százalékponttal, a tavaly azonos időszakinál 1,1 százalékponttal magasabb.

A munkaügyi szakemberek a növekedést alapvetően a tanulmányaikat befejező, ám állást nem találó pályakezdő fiatalok számának gyarapodásával magyarázzák.

Július végén a megye munkaügyi kirendeltségein összesen 7350 pályakezdő munkanélkülit tartottak nyilván, számuk mind az egy hónappal, mind az egy évvel korábbinál 20-21 százalékkal volt több.

A tájékoztatás szerint júliusban 3.300 munkanélküli jutott ismét álláshoz, több mint háromnegyedük támogatott, elsősorban közhasznú, közcélú munkalehetőséghez.

MTI Karrier

Két pályázat a roma munkanélküliek foglalkoztatására

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány két pályázatot indított a közelmúltban a roma munkanélküliek foglalkoztatásának javítása érdekében, a pályamunkák beadási határideje augusztus vége, illetve szeptember 7-e.

MTI Karrier

Több mint ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma Szegeden

Több mint ezer fővel, 6.428-ról 7.475-re nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Szegeden és térségében 2002 és 2005 júliusa között - jelentette ki Rákos Tibor fideszes országgyűlési képviselő kedden, a csongrádi megyeszékhelyen.

hvg.hu Karrier

13+1 fontos momentum a munkanélküliség átvészelésére

Az emberek életük során átlagosan 5-7 alkalommal váltanak munkahelyet és 10-12 alkalommal munkakört. Van, hogy maguktól lépnek át az új pozícióba, van, hogy kénytelenségből. A váltás mindenképpen stresszt okoz, különösen, ha ezt a munkahely elvesztése kényszeríti ki. De minden könnyebb egy jó saját munkahelyszerző programmal.

Gazdaság

Nőtt a munkanélküliség

A 2005 május-júliusi időszakban a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, szemben a 2004 május-júliusi 5,9 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

MTI Karrier

Munkanélküliek: közel a 400 ezerhez

A regisztrált munkanélküliek száma júliusban 399100 volt, ez több mint az egy évvel ezelőtti 360400, viszont kevesebb mint az első negyedéves 435500-as átlag – derül ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, illetve a Foglalkoztatási Hivatal internetes oldalán közzétett adatokból.

MTI Karrier

Kötelező álláskeresési szerződés a munkanélkülieknek

A munkaügyi központokban, kirendeltségeken már készülnek a valamennyi munkanélkülivel megkötendő álláskeresési megállapodásra, szeptember elején országos értekezleten vitatják meg a foglalkoztatási törvény módosításából adódó feladatokat – jelentették be a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban.

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Tömegbe hajtott egy autó Franciaországban a PSG-szurkolók ünneplése közben

Tömegbe hajtott egy autó Franciaországban a PSG-szurkolók ünneplése közben