Határozott belépő. Fontos a dominancia bemutatása © AP

A sikeres állásinterjúk trükkjeit, az ajánlott megjelenést és viselkedési módot szinte minden karrier tanácsadó – mi magunk is korábbi írásainkban – részletesen taglalják. Ennek oka pedig, hogy a jelöltek sorsa többnyire már az első találkozás első perceiben eldől. Egyes vizsgálatok szerint nem több mint 30 másodperce van a jelentkezőnek, hogy felkeltse maga iránt a figyelmet. Sőt ahhoz, hogy egyáltalán potenciális jelöltnek tekintsék a meghirdetett állásra megfelelő időben (azaz pontosan), megfelelő öltözetben, s kellő önbizalommal kell megjelennie a személyzetisekkel megbeszélt találkozón.

E kívánalmak látszólag formálisak, s tulajdonképpen semmi közük ahhoz, hogy a jelentkező milyen munkateljesítményre képes. A valóság azonban az, hogy az első megjelenésnek sokkal mélyebb hatásai vannak, mint azt többnyire gondolnánk. Az ember tudatos lény lévén elnyomja magában ösztöneit, s tanult magatartásmintákat, gondolati sémákat állít a helyükre.

Ezért aztán az emberek azt hiszik, hogy azért kell kosztümöt vagy öltönyt húzni, mert azt tanultuk a szüleinktől, hogy ez a komoly öltözék, amellyel kifejezésre juttatjuk, hogy most komoly és számunkra fontos ügyben járunk el, továbbá a partnerünket is meg akarjuk tisztelni. A valóság ezzel szemben az, hogy amikor a legjobb ruháink közül választunk, annak az ösztönünknek engedelmeskedünk, amely arra indít bennünket, hogy mutassunk dominanciát minden embertársunkkal szemben, ha képesek vagyunk rá. A domináns egyedekre a többiek hajlamosak pozitív tulajdonságokat kivetíteni, például tudat alatt összefüggésbe hozzák őket a sikerrel, a megbízhatósággal, a biztonsággal.

A dominancia felmérése pedig – az egyedek biztonságáért felelős öröklött ösztönök algoritmusai alapján – igen gyorsan, tán nem több mint fél perc alatt végbemegy. Az embereknél ez úgy csapódik le, hogy egy kis bevezető, s természetesen igazi jelentéstartalmat nem hordozó csevely után már hajlamosak vagyunk ilyeneket mondani magunkban: milyen stramm, jó fellépésű fickó, vagy milyen talpraesett, tűzrőlpattant nő, stb. Ne feledjük, hogy ekkor még igazából semmit sem tudunk róluk.

A személyzetisek, HR-esek, fejvadászok is emberek, s nem vethetik le az ösztöneiket, mint egy kabátot, legfeljebb a tudatában vannak, hogy a bennük megjelenő érzelmi reakcióknak mi állhat a hátterében. Ettől a szimpátia vagy antipátia megjelenik bennük, s ha bármelyik kialakult, csak nehezen képesek megszabadulni tőle.

Mindezek miatt érdemes az állásinterjún pontosan megjelenni. Olyan ruhát kell viselni, amely tiszteletet ébreszt, de kizárja, hogy alulöltözöttség miatt azonnal vesztes pozícióban érezzük magunkat (mivel nekünk nincsenek színes tollaink vagy tekintélyt parancsoló sörényünk, ruhával kell pótolnunk a dominanciát sugárzó külsődleges jeleket). Határozottan és jókedvűen kell fellépnünk, a feszélyezettség ugyanis vesztes pozíció. Ez először a határozott kézrázásban és a nyílt tekintetben nyilvánul meg. Akinek idegességében izzad a keze, törölje meg a belépés előtt zsebkendővel, vagy használjon (nem túl illatos) deosticket kivételesen a tenyerén is. A testbeszéde érdeklődést, nyitottságot sugározzon, és semmiképpen se zavart. Beszéljen magabiztosan, összeszedetten, de ne túl sokat, s figyelje a partnere reakcióit.

E cseppet sem egyszerű, többnyire fél óránál nem hosszabb fellépésre megfelelő koncentrációval bárki képes, s már közben is abban a boldog tudatban lehet, hogy az első fél percben már túl is jut a dolgok nehezén.