Az idén már 75 ezer forint az álláskeresési járadék felső határa
Nem csak a tudás, az adottság is számít álláskeresésnél
A munkaadók nem csak olyanokat keresnek, akik adott feladatokat végre tudnak hajtani. Előnyt élveznek azok, akiknek nem csak szaktudása, hanem mindennapi helyzetekben bevethető képességei is akadnak. Ezért érdemes ez utóbbiakat is kihangsúlyozni egy állásinterjún.
Kötelező álláskeresési szerződés a munkanélkülieknek
A munkaügyi központokban, kirendeltségeken már készülnek a valamennyi munkanélkülivel megkötendő álláskeresési megállapodásra, szeptember elején országos értekezleten vitatják meg a foglalkoztatási törvény módosításából adódó feladatokat – jelentették be a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban.
Az álláskeresést eztán máshogyan ösztönzi az állam
Járadék helyett álláskeresési támogatást kapnak majd a munkanélküliek a 100 lépés programja keretében tervezett változások szerint.
Az öt legnagyobb félelem álláskereséskor
Az álláskeresés és a stressz párban járnak. Ez abból fakad, hogy az emberek ilyenkor többnyire nem csak egy újabb elfoglaltság, hanem a megélhetésük után szaladnak. S persze folyamatosan attól félnek, hogy mi lesz. Ha nem jön össze?
Netikett álláskereséshez
Az internet elterjedésével egyre több lehetőség nyílik otthonról dolgozni, számítógépen keresztül. Ahhoz azonban, hogy a megfelelő helyre ráakadjunk, s utána sikeresen meg is szerezzük az áhított állást, nem árt némi felkészülés. Sorozatunkban a tökéletes online munkahely felleléséhez nyújtunk segítséget.