szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Interneten is elérhetők már a Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által közösen, több mint 6 ezer cég körében végzett múlt év végi konjunkturális és munkaerőpiaci felmérés különféle jellemzők alapján csoportosítható adatai.

Tóth István János, az MKIK szakmai intézetének ügyvezető igazgatója mutatta be a lekérdezési lehetőséget. Az adatokhoz a www.mmpp.hu cím segítségével lehet hozzájutni egyszerű regisztrációt követően. A regisztrációban kért információk feldolgozásával azt határozzák meg, hogy milyen szakmai, lakossági érdeklődés van az adatok iránt, s ezt felhasználják a további fejlesztéseknél.

Parragh László, az MKIK elnöke elmondta: elsősorban befektetőknek, pályaválasztóknak, képző intézményeknek, egyetemeknek, kutatóknak szánták ezt az új lehetőséget. A múlt évben végzett reprezentatív felmérés adataiból jól tájékozódhat bárki arról, hogy az egyes régiókban, megyékben, településeken milyen szakmákban, hány munkatársat kivánnak felvenni a megkérdezett munkáltatók. Ez jól orientálhatja a térségbe tervezett további beruházásokat, a terület lakosságának pályaválasztását a szakképzésben, felnőttképzésben, illetve a képző intézmények is olyan képzési irányokat határozhatnak meg, amelyre igény van az adott területen. A témakörrel foglalkozó egyetemek, kutatók is jól hasznosíthatják ezeket az információkat.

Székely Judit, a minisztérium szakállamtitkára elmondta, hogy a lekérdezési lehetőséget folyamatosan fejlesztik, idővel felkerülnek a honlapra a korábbi évek hasonló felméréseinek adatai, a reprezentatív felmérés alapján országosan levonható tapasztalatok.

Tóth István János elmondta: lehetséges lesz majd egy angol nyelvű változat lekérdezése is, így a külföldi befektetők, kutatók is könnyebben hasznosíthatják ezeket az adatokat.

MTI Karrier

A túlsúly hátrány a munkaerőpiacon

A testtömegindex (BMI) csupán 10 százalékos emelkedése esetén a férfiaknál a kereset átlagosan 3,3 százalékkal kevesebb, míg a nőknél 1,8 százalékkal - számították ki európai közgazdászok.

MTI Karrier

Korlátozottan nyitott a francia munkaerőpiac a románok előtt

Catherine Colonna francia Európa-ügyi miniszter a héten tett bukaresti és szófiai látogatása során bejelentette, hogy Franciaország megnyitja munkaerőpiacát a román és bolgár munkavállalók előtt - adta hírül szombaton a Le Figaro című francia napilap.

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Egy 23 éves moldáv férfit keres a rendőrség, aki a vasárnapi súlyos balesetet okozta

Egy 23 éves moldáv férfit keres a rendőrség, aki a vasárnapi súlyos balesetet okozta