szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sikeres volt a Hallássérült fiatalok munkaerő-piaci segítsége című mintaprojekt, amelynek folytatása érdekében a szervezők pályázatot adnak be az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz (OFA).

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Teleki Judit az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai koordinátora elmondta: a mintaprojekt segítségével már munkához jutott 12 érettségizett hallássérült fiatal, akik a múlt év júliusa és decembere között elvégezték a 7 modulból álló nemzetközi ECDL számítógépes tanfolyamot. A programra további 54 fiatal jelentkezett már.

Az induláshoz a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól kaptak 1,2 millió forintos támogatást. Ebből a pénzből fél éves képzést szervezett a Humán Rent Magyarország Kft., valamint András Péter mérnök-informatikus, aki jelnyelvi tolmácsolással is segítette a tananyag elsajátítását.

A cég vállalta azt is, hogy munkahelyet keres a tanfolyamot sikeresen elvégző 12 fiatalnak, amit teljesített az idei év elején. A munkáltatók is jól jártak az átlagosnál nagyobb precizitással, szorgalommal dolgozó fiatalokkal - mutatott rá Teleki Judit.

A program előkészítésében részt vett az Értelmiségi Hallássérültek Egyesülete, feltérképezve azokat a fiatalokat, akik általános iskolát végeztek vagy érettségiztek, de szakma hiányában nehéz elhelyezkedésük, amit a kudarcok, elutasítások tovább nehezítenek. Nekik jelenthet majd nagy segítséget, ha az OFA támogatásával sikerül képzettséghez, munkához jutni - hangsúlyozta Teleki Judit.

hvg.hu Karrier

Miért jó a fogyatékos a munkahelyen?

Hogyan növelhetők a fogyatékkal élők esélyei, hogy biztonsággal helyezkedhessenek el a munkaerő-piacon? Milyen vállalati magatartás és stratégia szükséges ahhoz, hogy ők is beilleszkedhessenek a munkahelyi közegbe? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ szakemberek és érdeklődők a Salva Vita Alapítvány esélyegyenlőségi fórumán.

Karrier

Mire ügyelj, ha motivációs leveledet e-mailben küldöd el?

A fölkészült állásvadász jól tudja, hogy az önéletrajz mellé motivációs levelét is el kell helyeznie a borítékban. De hová tegye a levelet, ha a dokumentumokat elektronikusan küldi? Mire kell ügyelnie az álláskeresőnek, ha virtuális levelével valódi állást szeretne „nyerni”?

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliség Észak-Magyarországon

Tovább nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régi három megyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében - az év harmadik hónapjában, a munkanélküliségi ráta 18,3 százalékos, 1,6 százalékkal magasabb, mint a megelőző év hasonló időszakában - tájékoztatott a regionális munkaügyi központ.

MTI Karrier

Júniusig pályázhatnak a közigazgatási ösztöndíjas programra

Közösen indítja el a közigazgatási ösztöndíjas programot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a kormányzati személyügyekért felelős államtitkárság; az idei programhoz 11 minisztérium csatlakozott - közölte Szetey Gábor, a kormányzati személyügyekért felelős államtitkár.

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

A Szent Imre Kórház kápolnájában lett öngyilkos egy 50 év körüli férfi

A Szent Imre Kórház kápolnájában lett öngyilkos egy 50 év körüli férfi

Újabb 500 millió dolláros katonai segítséget küld az USA Ukrajnának

Újabb 500 millió dolláros katonai segítséget küld az USA Ukrajnának

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot