szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idén eddig minden hónapban tíz százalékos többletet mutatott a regisztrált álláskeresők száma az egy évvel azelőtti értékhez képest, amit a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szakemberei azzal magyaráznak, hogy a korábbiaknál többen jelentkeznek a regisztrációba az inaktívak közül, illetve a korábbi európai uniós programok kifutóban vannak, kevesebb álláskereső vesz bennük részt.

A programokban való részvételük alatt az álláskeresőket nem veszik nyilvántartásba, ezért ha több az ilyen program, akkor kevesebb a regisztrált álláskereső. A 2006-os évet az ellenkezője jellemezte, akkor gyakorlatilag minden hónapban kevesebb volt az álláskereső, mint 2005-ben.

A 2005-ös év az ideihez volt hasonló, akkor ugyancsak jóformán minden hónapban 10 százalék körüli mértékkel volt több a regisztráltak létszáma mint a 2004-es év hasonló hónapjaiban.

A 2005-ös évet januártól októberig jellemezte, hogy 10-11 százalékos többletet mutatott a regisztráltak létszáma az előző év azonos hónapjának adatához képest. Ez a tendencia októberben változott meg, akkor már "csak" 7,7 százalék volt ez a többlet, aztán novemberben 5,4 százalék, decemberben pedig 2,5 százalék.

A 2006-os év már csak 1,4 százalékos többlettel kezdődött januárban, ezt követően februárban a többlet 1,2 százalékra csökkent, márciusban pedig már tendenciaváltásként 3 százalékkal kevesebb volt a regisztrált álláskereső mint egy évvel korábban.

A 2006-os évet a továbbiakban már végig a mínuszok jellemezték. Áprilisban már 6,6 százalékkal volt kevesebb a regisztrált álláskereső, mint egy évvel azelőtt, májusban és júniusban pedig 7,8 és 7,3 százalékkal. Októberben csökkenni kezdtek a mínuszok, akkor már 4,9 százalékkal volt kevesebb a regisztráltak létszáma, mint egy évvel korábban, novemberben 3,8 százalékkal, decemberben pedig 1,8 százalékkal.

Az idei év januárjában már a tendencia is változott, nem kevesebb, hanem 0,5 százalékkal több álláskeresőt regisztráltak, mint egy évvel korábban.

A regisztráltak idei többlete nem csak a hátrányos helyzetű térségekből kerül ki. Budapesten például, ahol még mindig a legalacsonyabb a munkanélküliség, a leghátrányosabb térségekhez hasonló, vagy annál is magasabb volt a regisztráltak többlete az idén az egy évvel korábbi adathoz képest. Januárban például az országos átlagban a többlet 0,5 százalék volt, Budapesten viszont 8,5 százalék, ehhez hasonló többletet csak Békés megyében jelentett a regisztráltak létszáma, alig több mint 7 százalékkal. Ugyanakkor Győr-Moson-Sopron megyében 14 százalékkal, Komárom-Esztergom megyében csaknem 12 százalékkal csökkent a regisztrált létszám az egy évvel korábbihoz képest.

Ez jellemezte az idei év további hónapjait is: Budapesten 10-20 százalékkal több álláskeresőt regisztráltak, mint egy évvel korábban, hasonlóan Hajdú-Bihar megyéhez és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez. Közben Győr-Moson-Sopron megyében minden hónapban csökkent a regisztráltak száma az egy évvel korábbihoz képest, több hónapban ez 15-18 százalékos csökkenés volt. Ez a csökkenő tendencia jellemezte Komárom-Esztergom megyét is.

hvg.hu Karrier

Mit ne ajándékozz a főnöknek karácsonyra?

Közeleg a karácsony, itt az ideje, hogy átgondold, megleped-e kollégáidat valami apró figyelmességgel. És a főnök? Kimarad a szórásból vagy épp ellenkezőleg: drágább és impozánsabb ajándékot szánsz neki, mint a többieknek, mondván, neki mégiscsak több jár? Ötletek dilemmázóknak.

Plázs

Mire jó az irodai masszázs?

Nem csupán hangulatjavító, hanem egészségmegőrző hatása is van a munkahelyi mobil masszázsnak, amelyre Magyarországon is egyre több cég nyújt lehetőséget - elsősorban irodai - dolgozóinak.

MTI Karrier

OÉT: terítéken a jövő évi keresetemelési ajánlás

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén körvonalazódott, hogy milyen keretek között állapodhat meg a fórum a jövő évi keresetemelési ajánlásról. A munkaadói oldal egy része bruttó 4,5 százalékot ajánlott, a munkavállalói oldal 10 százalékot javasolt, a kormányzati oldal már korábban 4,5 százalékot tartott lehetségesnek.

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz