szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Feltehetően 19 milliárd forintba kerül a Magyar Telekomnál tervezett létszámleépítés a negyedik negyedévben, ennek idei cash flow hatása körülbelül 3 milliárd forint, alacsonyabb az eredetileg becsült összegnél - tette közzé befektetői közleményként a társaság honlapján.

 A társaság csoportszinten a működési tevékenység személyi jellegű ráfordításait 5 százalékkal kívánja csökkenteni a jövő évben.

A létszámleépítések végkielégítési ráfordításai alacsonyabbak lesznek, mint az eredetileg becsült 24 milliárd forint. Azóta véglegesítették a részleteket a szakszervezetekkel, meghatározták a leépítés pontos struktúráját, a leépítésre kerülők listáját.

A nemzetközi leányvállalatoknál tervezett létszámleépítést később valósítják meg.

MTI Gazdaság

Magyar Telekom: 1,5 százalékkal kisebb eredmény

A Magyar Telekom Nyrt. (MT) 59,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 1,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 60,3 milliárd forintnál - közölte a társaság csütörtökön.

MTI Karrier

15 százalékos létszámcsökkentés a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom csoport a jövő év végéig 15 százalékkal csökkenti létszámát az idei júniusi 12 300-hoz képest, elsősorban a Magyar Telekom Nyrt.-nél - mondta Somorjai Éva, a társaság humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni

Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni