szerző:
MTI

A versenyszférában az idén a foglalkoztatottak létszáma körülbelül 28 ezerrel bővülhet a 7200 vállalkozás körében készített reprezentatív felmérés alapján - közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A 2006-ra vonatkozó felmérés ugyancsak 28 ezres létszámbővülést feltételezett, miközben körülbelül 10 ezer valósult meg, a múlt évre feltételezett 33 ezerből pedig az I-XI. havi adatok alapján ötezer a tényszám.
 
Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter elmondta, hogy a 2002 és 2007. közötti hosszabb időszakot vizsgálva nemzetgazdasági szinten 47 ezerrel bővült a foglalkoztatottak létszáma: a közszférában körülbelül 47 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, míg a versenyszférában 94 ezerrel bővült.

Idén számításaik szerint várhatóan a versenyszférában 3-5 ezerrel bővül a foglalkoztatás, a közszférában viszont nem csökken. Így a foglalkoztatási ráta az idén elérheti az 57 százalékot, ez tulajdonképpen Magyarország vállalása is a felülvizsgált nemzeti lisszaboni akcióprogramban - tette hozzá a miniszter.  

A minisztérium középtávú előrejelzése szerint a következő három évben a foglalkoztatottak létszáma 55 ezerrel bővülhet. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv programjainak eredményeként a versenyszférában 2015-ig a foglalkoztatottság 4 százalékos javulása feltételezhető.

A miniszter szólt arról, hogy a foglalkoztatottság javításához többek között a gazdasági növekedés terén kellene eredményeket elérni. Csökkenteni kellene a területi különbségeket is a foglalkoztatottságban, ehhez további intézkedések szükségesek. 

A jövőben nagyobb ösztönzést kívánnak adni a nem tipikus alkalmazási formáknak, így például a részmunkaidős, vagy a távmunkában történő foglalkoztatásnak. A 33 leghátrányosabb kistérség felzárkóztatásához külön program indul, ennek fontos része a foglalkoztathatóság és a foglalkoztatás javítása. További feladatokat ad, hogy a képzés, szakképzés egyre jobban megfeleljen a gazdaság igényeinek - mondta a miniszter.

MTI Karrier

Hogyan népszerűsítik a távmunkát 5,5 milliárd forintból?

A távmunka népszerűsítésére európai uniós támogatással 5,5 milliárd forint fordítható a következő hat évben, ebből a program első részében az idén és jövőre 2,3 milliárd forint használható fel - tájékoztatott Lőrincz Leó, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályvezetője.

MTI Karrier

Alkalmi munkavállalói könyv: kik válthatják ki?

Már elkezdték a munkaügyi kirendeltségeken a múlt évben használt alkalmi munkavállalói könyvek adatainak összesítését, az országos beszámoló tavaszra készül el - tájékoztatott az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

MTI Karrier

Drágábban pereskedhetnek a munkavállalók

Drágábban pereskedhetnek a munkavállalók február 6-tól; az új szabályok szerint az illetéket és más költségeket is meg kell fizetniük, továbbá a bíró nem rendelhet ki számukra pártfogó ügyvédet.

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliek száma, kevesebb a foglalkoztatott

A munkanélküliségi ráta 7,7 százalék volt 2007 október-decemberben, 0,2 százalékpontal magasabb, mint 2006 azonos időszakában, 2007 egészében 7,4 százalék, 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint 2006-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Leesett a hídról a BMW, a sofőr megúszta

Leesett a hídról a BMW, a sofőr megúszta

Egymást nyírják a rolleresek, gyalogosok, biciklisek, de kinek hol a helye?

Egymást nyírják a rolleresek, gyalogosok, biciklisek, de kinek hol a helye?

Örüljön neki, hogy hamarosan elveszíti a munkáját – valami sokkal izgalmasabb következik

Örüljön neki, hogy hamarosan elveszíti a munkáját – valami sokkal izgalmasabb következik

A XVI. kerületi polgármester szerint senki nem szavazta le Bálint gazda díszpolgárságát

A XVI. kerületi polgármester szerint senki nem szavazta le Bálint gazda díszpolgárságát

Negyedszerre kapott csak amerikai vízumot az Oscar-jelölt film szereplője

Negyedszerre kapott csak amerikai vízumot az Oscar-jelölt film szereplője

Cáfolja a Párbeszéd a párt elleni retorzióról író Magyar Nemzetet

Cáfolja a Párbeszéd a párt elleni retorzióról író Magyar Nemzetet