szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Februárban indul az OECD vizsgálata Magyarországon, amelynek keretében 200 általános iskola és gimnázium igazgatóit és 5-8. osztályban tanító pedagógusait kérdezik meg arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak, hogyan ismerik el munkájukat, s milyen szakmai fejlődési lehetőségeik vannak - olvasható az oktatási tárca honlapján.

Ez az első olyan nemzetközi vizsgálat, amelynek célja  összehasonlítható információk gyűjtése az oktatás és nevelés legfontosabb szereplőiről, a pedagógusokról. A vizsgálat során pedagógusoknak és pedagógusokról szóló kérdőíves kikérdezés segítségével gyűjtenek adatok a tanári munka szakmai elismeréséről, a tanári hatékonyságról és a tanítás minőségéről, az iskola munkahelyi környezetéről.

A 2008-as első felmérésben az 5-8. évfolyamon tanító tanárokat kérdezik meg, 2012-ben előreláthatólag a tanítókat, majd a harmadik ciklusban a középfokon tanító tanárokat faggatják. A mostani vizsgálati mintában arányos képviseletet biztosítottak a városi és falusi iskoláknak, a nagy és kis iskoláknak, a különböző típusú iskoláknak (Magyarországon az általános iskoláknak és a 6-8. évfolyamos gimnáziumoknak). A kiválasztott iskolákban véletlenszerűen kiválasztott 20 pedagógust kérnek fel egy 45 perces kérdőív megválaszolására. Ugyanakkor az iskola igazgatóját is felkérik egy neki szóló, 40 perces kérdőív kitöltésére.

A vizsgálat adatgyűjtésére 2008. február, március és április hónapban kerül sor. Az első nemzetközi és hazai eredmények közlése 2009 szeptemberében várható. Magyarországon a vizsgálat szervezője az OKM megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a lebonyolítást a TÁRKI Társadalomkutató Intézet végzi.

MTI Karrier

Melyek a legjövedelmezőbb diákmunkák?

A tandíj tervezett bevezetése egyelőre nem éreztette hatását a hallgatók munkavállalási kedvében - közölte Karácsony Mihály, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke.

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Robbie Keane lehet a Fradi új vezetőedzője

Robbie Keane lehet a Fradi új vezetőedzője

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért