szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem közeledtek az álláspontok a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki tárgyaláson; az egyeztetést március 7-én 9 órakor folytatják a Herczog László közvetítő bevonásával.

A közvetítő addig külön-külön egyeztet a tárgyaló felekkel. A VDSZSZ továbbra is azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot személyenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet-bérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék felett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak.

A vasúttársaságnak továbbra is az az álláspontja, hogy a szakszervezet követelései alaptalanok, jogilag és gazdaságilag nem teljesíthetők - mondta Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az egyeztetést követően.

A még elégséges szolgáltatásról folytatott tárgyaláson a MÁV-START továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy minden vasútvonalon legalább 2-2 vonatpár közlekedjen naponta, illetve a budapesti elővárosi forgalomban a reggeli és esti időszakban az iskolába és munkába járás biztosított legyen. A MÁV reméli, hogy a szakszervezet belátja követelése irrealitását, mint ahogyan ezt a sztrájkban korábban résztvevő munkavállalók többsége már megtette - mondta a szóvivő.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke "lesújtónak és kiábrándítónak" nevezte a pénteki egyeztetést. Megjegyezte, hogy a szakszervezet több kompromisszumos ajánlatot is tett a helyzet rendezésére, ennek ellenére nem közeledtek az álláspontok.

A MÁV nem értékelte a szakszervezetnek azt a gesztusát sem, hogy a sztrájkot március 9-ig felfüggesztette, hogy a "politikai árnyéka" ne vetüljön a konfliktusra - tette hozzá a VDSZSZ alelnöke. A VDSZSZ alelnöke szerint a még elégséges szolgáltatást teljesítenék, ha vonalanként 1-1 vonatpárt és a budapesti elővárosban 20 vonat közlekedéséhez hozzájárulnának.

MTI Itthon

MÁV-VDDSZ: újabb eredménytelen egyeztetés

Nem jutott előbbre a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a sztrájkkövetelések ügyében folytatott hétfői tárgyalásán, a következő egyeztetésre szerdán 11 órakor kerül sor.

MTI Itthon

A bíróság elutasította a MÁV VDSZSZ ellen beadott keresetét

A Fővárosi Bíróság (FB) eljárási okokból, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a MÁV Zrt.-nek a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (VDSZSZ) ellen beadott, rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítása iránti keresetét - közölte az FB hétfőn.

HavariaPress Itthon

Elutasította a bíróság a MÁV keresetét

Elutasította a Fővárosi Bíróság a MÁV azon keresetét, amelyet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete ellen nyújtott be a vasúttársaság, rendeltetésellenes joggyakorlás miatt - jelenti a HavariaPress. A bíróság eljárási okokból, idézés kibocsátása, illetve érdemi vizsgálat nélkül utasította el a keresetlevelet.

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat