szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Herczog Lászlót kérik fel közvetítésre a MÁV Zrt. és a VDSZSZ közötti tárgyaláson a felek - jelentette be Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke a csütörtöki egyeztetés szünetében.

Ha sikerül bevonni a közvetítőt, akkor a szakszervezet péntektől további 5 naptári napra meghosszabbítja a MÁV Zrt.-nél a sztrájk felfüggesztését - tette hozzá Bárány. 

A tervek szerint közvetítő bevonásával pénteken 9 órakor folytatódnak a tárgyalások a MÁV Zrt. és a VDSZSZ között. Herczog László a munkaügyi tárca szakállamtitkára, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közvetítője.

Bárány Balázs elmondta, hogy a MÁV-START-nál is kezdeményezik a közvetítő szolgálat bevonását. A MÁV Zrt. továbbra kitart eddigi álláspontja mellett, nem tud engedni a privatizációs bevétel bevonásából - mondta Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője.

A VDSZSZ továbbra is azt követeli, hogy a minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot személyenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet bérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak.

A MÁV Zrt. szintén kitart eddigi álláspontja mellett, hogy a szakszervezet követelése szakmailag megalapozatlan, jogi és gazdasági alapja nincs.

MTI Karrier

Vasutassztrájk: folytatódik a bértárgyalás

Folytatódnak az egyeztetések a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a MÁV Zrt., illetve a szakszervezet és a MÁV-START között a sztrájkkövetelésről, miután szerdán ismét eredménytelenek voltak a tárgyalások.

MTI Karrier

Nem közeledett a MÁV és a VDSZSZ álláspontja

Nem közeledett a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) álláspontja a keddi tárgyaláson a privatizációs bevételből követelt dolgozónkénti 250 ezer forint ügyében.

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?