A kormány múlt év végi kérésének megfelelően a tandíjpolitikára koncentráló tanulmány a mindenkire kiterjedő tandíj mellé szigorúan célzott hallgatói támogatást rendelne - hitelek, vissza nem térítendő támogatások és halasztott fizetések kombinációján keresztül -, olyan mértékben, hogy az elég legyen az iskolalátogatás tényleges költségeinek fedezéséhez.

A Világbank szerint először az általános és középiskolában kellene elősegíteni, hogy a gyengébb tanulók teljesíteni tudják a felvételi követelményeket. A felsőoktatásban olyan támogatást kellene nyújtani, ami kiterjed a megélhetési költségek, az oktatás közvetlen és közvetett költségeinek fedezésére az olyan alacsony jövedelmű hallgatók esetében, akik megfelelnek a felvételi követelményeknek, de másképpen nem engedhetik meg maguknak a felsőoktatási tanulmányok folytatását.

A nemzetközi pénzintézet úgy véli, hogy a felsőoktatás Magyarországon már "kényszerű jutalomban" részesíti a diplomásokat. A dokumentum ugyanakkor megállapítja azt is, hogy vegyesek a tandíj hatásának tapasztalatai és tanulságai a felsőoktatásban. Példaként említi, hogy a hollandiai tandíj nem korlátozza a hozzáférést, még a rászorultsági alapon nyújtott támogatások bevezetését megelőző időszakban sem. Hasonló képet mutatnak a tandíjak Ausztráliában, valamint Québecben, Brit Kolumbián, Manitoba, Új-Fundland és Labrador tartományokban (Kanada): nem jártak látható hozzáférés-csökkenéssel. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban viszont volt elrettentő hatása - különösen az alacsony jövedelmű háztartásokból jövő hallgatók körében. Magyarország kevesebbet költ egy hallgatói helyre a felsőoktatásban, mint Bulgária, a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Románia és a Szlovák Köztársaság, de többet, mint Észtország, Lettország, Litvánia és Szlovénia.

A tandíj segíthet javítani a költséghatékonyságot a felsőoktatásban azzal, hogy erősebb ösztönzést jelent az intézményeknek, hogy a kibocsátásra koncentráljanak a beiskolázás és a diplomások száma alapján - áll a dokumentumban.

"Nyilvánvaló ok arra, hogy fontolóra vegyék a tandíj alkalmazását az, hogy csökkenti a költségvetési finanszírozás szükségességét a felsőoktatásban, s így hozzájárul az adóztatási kényszer enyhítéséhez, ami egyébként gazdasági torzulásokhoz vezethetne" - olvasható. Érvként szerepel, hogy a felsőoktatás kereseti többlete nagyobb Magyarországon, mint bármely másik OECD-országban: azoknak a magyar férfiaknak, akiknek felsőoktatási végzettségük van , átlagosan 2,5-ször többet keresnek, mint a középfokú végzettséggel rendelkezők.

A Világbank szerint a tandíjmentes felsőoktatás nem garantálta a hozzáférést, és a tandíj-kötelezettség nem feltétlenül gátolja meg azt a felsőoktatásban. Azok a felsőoktatási rendszerek, amelyek nem állapítanak meg tandíjat, és bőkezűen mérik a hallgatók megélhetési ösztöndíjait, arra ösztönzik a hallgatókat, hogy minél hosszabb időt töltsenek a felsőoktatásban.

A felsőoktatás finanszírozását tekintve a dokumentum azt rögzíti, hogy Magyarország a nemzeti jövedelem (GDP) 1,1 százalékát fordította 2004-ben a felsőoktatásra - ebből 0,9 százalékot állami forrásokból (költségvetési finanszírozás) és 0,2 százalékot magánforrásokból. Az OECD-országok (Magyarországon kívüli) többsége a nagyobb százalékát fordítja a felsőoktatásra. Az összes OECD-országot összevetve csak Olaszország, Portugália és Törökország fordít kevesebbet - a GDP arányában - a felsőoktatásra, mint Magyarország.

A dokumentum kitér arra is, hogy - a felsőoktatás beiskolázási arányainak a rendszerváltás óta tapasztalt kiugró megnövekedését követően - a beiratkozott hallgatók száma a felsőoktatásban csökken: a 2005/2006-os 424 161-ről 416 348-ra apadt 2006/2007-ben. A tanulmány szerint a 2000-ben a 20-24 éves népesség 845 ezer főt számlált, amely 2005-re 660 ezerre süllyedt - ez majdnem 25 százalékos csökkenés öt év alatt. Nagyon valószínű, hogy a beiskolázási arányok csökkenése egy hosszabb folyamat kezdete - írja a Világbank.