szerző:
MTI

Az utóbbi években egyre fontosabb az idő rugalmas beosztása a társadalom többsége, még a nem dolgozók számára is; ezzel összefüggésben jellemzően a hölgyek érzik inkább úgy, hogy alig jut idejük magukkal foglalkozni - áll a GfK Hungária Piackutató Intézet legújabb jelentésében.

GfK Hungária 2008. tavaszi vizsgálata szerint a legtöbben a stressznek tudják be, hogy az időkihasználásuk nem megfelelő, ugyanakkor ezt az állítást az inaktívak is igaznak vélik önmagukra nézve, tehát nem feltétlenül a munka okozza a stresszt. Az intézet arra a következtetésre jutott, hogy a nőkre saját bevallásuk szerint sokkal rosszabbul hatnak a stresszes helyzetek, mint a férfiakra.

A dokumentumban az is szerepel, hogy a megkérdezett ezer fő többsége azt vallja, azok az emberek, akik a stressz miatt panaszkodnak, gyakran maguk is hibásak.

A stresszel összefüggésben kíváncsiak voltak a kutatók arra is, mit gondolnak a megkérdezettek saját teljesítményükről, amikor szorít az idő. E tekintetben a két nem között nincs különbség, viszont 2008-ban már kevésbé jellemző a lakosságra, hogy "időprésben" jobban teljesít.

A megkérdezett közül leginkább a 20-49 éves korosztály lenne hajlandó költeni olyan termékekre, amelyek megkönnyítik a napi ügyintézést. A szabadság tervezése - az adatok tükrében - spontán módon történik. A válaszadók bevallása szerint nem igazán jellemző, hogy fél évvel a szabadságuk előtt tudnák, hol fogják azt eltölteni.

hvg.hu Tech

Kijavítja a betanított munkást az ipari robot - videó

A New Scientist weboldalának értesülései szerint az ARoS nevű robotot a portugál Minho városának egyetemén fejlesztették ki. A videón egy habszivacsból készült szerkezetet kell összeillesztenie a robotnak és emberi segítőjének.

Karrier

Megvan a tökéletes munkatárs?

Az interjúztatási technikák közül sokan csak azokat ismerik, amelyeket a lehető legegyszerűbb megkerülni, elvégre a "mi a három legrosszabb tulajdonsága"-típusú kérdésre nem nehéz felkészülni. Jobb, ha ezek a kérdések a feledés homályába merülnek, érdemes megpróbálni a pályázó személyiségének mélyéig hatolni az interjú, az értékelő központ vagy különböző tesztek segítségével.

hvg.hu Karrier

Öt halálos munkahelyi bűn

Össze vagy zárva egy harcos, egy irigy, egy önfejű, egy kapzsi és egy hanyag kollégával? Úgy érzed, néha a falra mászol tőlük? Vajon ők milyennek látnak téged? Tanácsok problémás mindennapokra.

Robbanással tesztelték a Space X emberek szállítására alkalmas űrhajóját

Robbanással tesztelték a Space X emberek szállítására alkalmas űrhajóját

Elhunyt Takács Ildikó reklámszakember

Elhunyt Takács Ildikó reklámszakember

35 éve találtak két skorpiót, most kiderült, hogy 430 000 000 évesek

35 éve találtak két skorpiót, most kiderült, hogy 430 000 000 évesek

Összeomlott az állami áramszolgáltató a zúzmarától, Bács-Kiskunban a rendőröket is kivezényelték

Összeomlott az állami áramszolgáltató a zúzmarától, Bács-Kiskunban a rendőröket is kivezényelték

Hazánkban a legújabb zöld rendszámos Opel

Hazánkban a legújabb zöld rendszámos Opel

Most már biztos, hogy emberről emberre terjed a Kínában fertőző új koronavírus

Most már biztos, hogy emberről emberre terjed a Kínában fertőző új koronavírus