szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Országos utcai demonstrációt hirdet november 29-re a közszolgálati sztrájkbizottság a szférát érintő megszorítások elleni tiltakozásul - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A békés felvonulás célállomása a Kossuth tér lesz, s arra várhatóan az ország minden településéről érkeznek a közszféra dolgozói és a követeléseikkel szimpatizálók.

Kerpen Gábor elmondta: a sztrájkbizottság csütörtök délutáni ülésén áttekintette a kormányzati javaslatot, amely - mint mondta - igen távol áll a bizottság által elfogadható feltételektől. Rögzítették, hogy a bizottság megerősíti és fenntartja korábbi követeléseit. 

Az érdekvédő ezek között említette a 2007. februárjában aláírt sztrájkmegállapodás betartását, a 2009-es 13. havi bér kifizetését és a bértábla legalább négy százalékos növelését, valamint az idén májusban aláírt OKÉT megállapodást, amely az inflációt kompenzáló béremelést indítványoz elő.

A bizottság álláspontjáról tájékoztatja a kormányzati partnert, s azt kéri, hogy már hétfőn üljenek tárgyalóasztalhoz - mondta el Kerpen.

MTI Karrier

A foglalkoztatás visszaesését várják a gazdaságkutatók 2009-ben

A foglalkoztatottság visszaesését várják jövőre a gazdaságkutatók, de mindannyian arra hívták fel a figyelmet, hogy egyelőre csak nagyon bizonytalan előrejelzést lehet adni, mert nagy mértékben beláthatatlanok a gazdasági folyamatok a világban és Magyarországon is.

MTI Karrier

Több mint 2200 embert bocsátottak el októberben

Az előzetes adatok szerint 2243 foglalkoztatottat érintenek az októberben bejelentett csoportos létszámleépítések - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”