Tetszett a cikk?

Még nem tudni, mit hoz az idei év a cafeteria piacnak, hiszen a gazdasági válság miatt a cégek takarékoskodnak, és úgy vélik, most nem a dolgozók motivációja a legfontosabb. Mire számítanak a szolgáltatók? Körkép.

A szolgáltatók bizakodnak

Sztankovits Mónika, a Sodexo Pass kommunikációs vezetője szerint egyelőre nem érzékelhető a gazdasági válság hatása. Bíznak benne, hogy legalább olyan jó eredményeket érnek el 2009-ben, mint tavaly. Sőt, úgy gondolják, hogy egyre több cég ismeri fel az adó- és járulékmentes béren kívüli juttatások fontosságát, amellyel lefaraghatják bérköltségeik nagy részét. A gazdasági helyzet alakulása azonban kiszámíthatatlan, ezért úgy vélik, az idei év pozitív és negatív irányba is alakulhat.

„Mindenképpen bizakodóak vagyunk” - fogalmazott a 2009-es várakozásaikkal kapcsolatban a  Le Chèque Déjeuner vezetője. Nagy Márta szerint több lényeges szempontot kell szem előtt tartani, egyrészt a vevői igényeket, másrészt a gazdasági tényezőket a jogszabály által megengedett lehetőségekkel együtt, illetőleg saját elkötelezettségüket a partnerek minél hatékonyabb kiszolgálása érdekében. A Le Chèque Déjeuner-nél is bíznak benne, hogy legalább annyi megrendelésük lesz, mint az elmúlt évben, és közel azonos arányú növekedést tudnak elérni.

Étkezési utalvány. Hideget, meleget
© Stiller Ákos
Hogyan lehet motiválni a dolgozót?

Az ebédcsekk éves szinten 144 ezer forintos (havonta 12 ezer forint) adó- és járulékmentes lehetőséget jelent. A sulicsekkel, vagyis az adó- és járulékmentesen adható 21 450 forint/szülő/gyermek/év utalvánnyal a munkáltató a gyermekes munkavállaló kiadásainak csökkentéséhez járul hozzá.

Az utalványforgalmazó piac is megérzi a válság szelét

Sem a Sodexo Pass, sem a Le Chèque Déjeuner nem tapasztalt eddig nagymértékű visszaesést a béren kívüli juttatások területén. Nagy Márta azonban valószínűnek tartja, hogy az utalványforgalmazó piac is fogja érezni a recesszió hatását, hiszen megrendeléseik elsősorban a partner cégek munkavállalóinak létszámától függnek.

A 2009. január 1-jétől a béren kívüli juttatások 400 ezer forintos értékhatára megszűnik. A korlátozások megszűnésével kapcsolatban Sztankovits Mónika, a Sodexo Pass kommunikációs vezetője elmondta, hogy mivel eddig sem lépték át sokan ezt a határt, így ők nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget ennek a változásnak, még ha pozitív is. Piaci felmérések azt mutatják, hogy a hazai vállalatok 180 ezer – 200 ezer forint értékben adnak juttatásokat a cafeteria rendszeren belül. Ilyen szempontból az adómentes béren kívüli juttatások 400 ezer forintos korlátozásának eltörlése nem jelent számunkra változást a 2009-es évi juttatásaink megtervezésekor - fogalmazott a Le Chèque Déjeuner cégvezetője.

Tartalmi partnerünk a HR Portál. A cikk folytatásához kattintson ide.

Karrier

Közszféra: fizetés helyett cafeteria

Nem lesz könnyű éve a közszférának, de a versenyszférában sem rózsás a helyzet. Értesülések szerint a fegyveres szervek hivatásos állományánál cafeteria rendszert vezetnek be, amelynek célja a 13. havi illetmény elvonását követő keresetkiesés kompenzációja. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete is kiegyezne egy ilyen cafeteria rendszerrel. A két szektor "játékszabályai" azonban nem azonosak.

hvg.hu Karrier

Túlélési taktikák: ki számít ma kapós munkavállalónak?

Ősz óta a gazdasági világválság hatására a munkaerőpiacon is látványos átalakulás ment végbe: míg egyes iparágak – autógyártás, építőipar – ontják az elbocsátott alkalmazottakat, addig más területen, például pénzügyi vonalon, megnőtt az igény a tapasztalt, jól képzett szakemberekre. Hogyan érinti a válság a fejvadász cégeket? Mi jellemzi a munkaadókat és álláskeresőket? Kitekintés.

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe