Több tízezer egyetemi tanár vonult ismét utcára Franciaország egyetemi városaiban az oktatók és a kutatók státusáról szóló reform visszavonását követelve kedden.
A zuhogó eső ellenére Párizsban a szervezők szerint 50 ezren, a nagy erőkkel kivonult rendőrség szerint 17 ezren tiltakoztak, de békés megmozdulásokra került sor többek között Avignonban, Toulouse-ban, Montpellier-ben, Marseille-ben, Lyonban, Grenoble-ban és Strasbourgban is.
A nagy egyetemi központokban egy hete szünetel a tanítás, miután a felsőoktatásban dolgozó, a tiltakozási mozgalmaktól magukat általában távol tartó tanárok szakszervezetei ezúttal határozatlan idejű sztrájkot hirdettek, amelyet a legfőbb diákszervezet, az UNEF is támogat.
A tanárok elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró, 2007 augusztusában elfogadott törvény értelmében ezentúl a rektorok nemcsak az intézmények költségvetésében, hanem a személyi állományt érintő kérdésekben, így az 57 ezer oktató kötelező óraszámának meghatározásában is teljes autonómiát élveznek, ami a félelmek szerint a kutatások rovására fog növekedni. Az egyetemi tanárok helyzetéről eddig egységesen és központi szinten az oktatási minisztérium rendelkezett.
A február 5-i első megmozdulást követően - amelyen megközelítőleg 50 ezren vettek részt - tíz egyetem rektora a párizsi Sorbonne-on közzétett kiáltványban kérte a kormányt a vitatott rendelet visszavonására. Az egyetemi vezetők elviekben támogatják az autonómia-törvényt, de ők sem értenek egyet annak az oktatók helyzetére vonatkozó részével. Valérie Pécresse felsőoktatási miniszter hétfőn jelezte: készen áll a rendelet további módosítására, de nem kívánja azt visszavonni.
A francia állami felsőoktatási rendszeren belül sajátos módon két modell működik egymás mellett: a nagyon hatékony úgynevezett "nagy iskolákban" - ahova csak többfordulós felvételivel lehet bejutni - képzik az államigazgatási és vállalati vezetőket. Ezzel párhuzamosan működnek az alulfinanszírozott egyetemek, ahova nincsen felvételi vizsga. A felsőoktatási reformmal - amelynek egyes intézkedései már életbe léptek - a kormány alapvető szándéka minden téren a jelenleginél nagyobb autonómiát biztosítani az egyetemek vezetőinek. A cél az, hogy alapítványokon keresztül lehetőségük legyen magántőke bevonására a pénzhiánnyal küzdő felsőoktatási intézményekbe.