Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csoportos létszámleépítést jelentett be a munkaügyi kirendeltségen a tabi MKB Hungária Kft. - írta csütörtökön a Somogy Megyei Online (Sonline).
Nagy Lajos, a magántulajdonú társaság ügyvezető-igazgatója az internetes lapnak nyilatkozva elmondta: a leépítés akár a társaság valamennyi, azaz mind a 106 dolgozóját is érintheti.
A somogyi város második legnagyobb ipari foglalkoztatójának ügyvezető igazgatója a végelszámolás lehetőségét ugyan nem zárta ki, ám szerinte nem valószínű, hogy erre sor kerül. Azt azonban tényként közölte, hogy a jelenlegi létszámot csökkenteniük kell.
A fitness- és rehabilitációs gépek, valamint sátrak gyártásával foglalkozó cég tulajdonosa a Sonline-nak elmondta: az előbbi területen teljes termékváltást kell végrehajtaniuk, mivel azt a gépkategóriát, amelyből a cég az elmúlt évtizedben "élt", ma a piac nem tudja megfizetni. Az új gépcsalád prototípusai már készülnek, a sorozatgyártás márciusban kezdődhet német exportra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.