szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németország, Szlovákia, Lengyelország és Bulgária kivételével minden európai uniós tagállamban nőtt a munkanélküliség év elején a nemzetközi gazdasági válság miatt - állapította meg havi munkaügyi jelentésében az Európai Bizottság.

A munkanélküliség emelkedése a balti államokban a legszembetűnőbb, öt százalék fölötti, míg a legtöbb országban, köztük Magyarországon is egy százalék alatt marad.
 
A statisztikák szerint Európában még mindig kevésbé negatívan érinti a válság a foglalkoztatást, mint az Egyesült Államokban.
 
Brüsszel ezúttal külön figyelmet fordított az építőiparra, amelyet megállapításai szerint kiemelten sújt a nemzetközi hanyatlás, valamint a kiskereskedelemre, amely, úgy tűnik, ellenállást mutat a válsággal szemben.



MTI Karrier

Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alap

Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alapot hozott létre a kormány, az alap a munkanélküliségtől különösen veszélyeztetett térségekben a válságkezelést szolgálja - közölte Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos csütörtökön Szombathelyen.

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget