Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A francia-holland Air France KLM 2500-3000 fős létszámleépítést tervez az elkövetkező két évben - erősítette meg szerdán a La Tribune című párizsi pénzügyi lap értesülését a légitársaság szóvivője.
Elbocsátások nélkül, 2500-3000 állás megszűnését jelentettük be április 7-én az Air France középvezetőinek - közölte a jelenleg 70 ezer főt foglalkoztató légitársaság szóvivője.
A La Tribune úgy tudja, hogy a nyugdíjba vonulók és a határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatottak posztjait számolja fel fokozatosan az Air France KLM. A 2008-2009-es költségvetési évben, amely március 31-én zárult, 2400 állás szűnt meg a légitársaságnál, így három év alatt összesen ötezer munkahelyet számolnak fel.
Az újság azt is nyilvánosságra hozta, hogy márciusban 9,4 százalékkal csökkent az Air France KLM utasforgalma, s az első negyedévben közel 650 millió eurós veszteséget könyvelt el a légitársaság, amely májusban közli a márciusban zárult költségvetési év eredményeit. A lap szerint 200 millió eurós deficitről van szó.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.