szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

További 6400 fős elbocsátást jelentett be szerdán a Hewlett-Packard (HP), a világ vezető információtechnológiai csoportja.

A mostani, 6400 fős leépítés a cég állományának két százalékát érinti. A HP-nél már tavaly ősszel beindult a leépítés, akkor azt közölték, hogy csaknem 25 ezer dolgozó elbocsátását tervezik három év alatt. Az érintett munkahelyek mintegy fele az  Egyesült Államokban szűnne meg. A lépésre a texasi EDS IT-nagyvállalat integrálásával kapcsolatban kerül sor, a leépítés a két vállalat együttes alkalmazotti létszámának csaknem 8 százaléka. 
  
A társaság hétfőn ismertette második negyedévi eredményeit: adózott eredménye 17 százalékkal csökkent az áprilissal zárult második negyedben, 1,7 milliárd dollárra az egy évvel korábbi 2,1 milliárd dollárról. A bevétel 3 százalékkal zsugorodott 27,4 milliárd dollárra, elsősorban azért, mert rosszul mentek a személyi számítógépek és a nyomtatók.

MTI Gazdaság

A HSBC kivonul Magyarországról

Leállítja lakossági hitelezését, három éven belül megszünteti magyarországi tevékenységét, és elbocsátja 282 dolgozóját a Hongkong and Shanghai Banking Corporation (HSBC) - adta hírül kedden az Index internetes hírportál.

MTI Karrier

Csökkenő bérek, növekvő munkanélküliség Lengyelországban

A lengyelországi bérek áprilisban átlagban 1,1 százalékkal voltak alacsonyabbak a márciusinál, de mint a lengyel statisztikai hivatal közölte, múlt hónapban az egy évvel korábbit 4,8 százalékkal haladták meg, 4,0 százalékos tizenkét havi infláció mellett.

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője