szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Globálisan 6,5-7,4 százalékos munkanélküliségi rátát jósol erre az évre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), amely szerint Magyarország és a szomszédos országok kilátásai különösen borúsak, mert a világátlagnál jóval nagyobb mértékben csökkenhet a foglalkoztatottak száma – közölte szerdai összefoglalójában a Világgazdaság.

Az ILO prognózisa szerint az idén 219-239 millió közötti szintre emelkedik világszerte az állástalanok száma, ez 6,5-7,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentene, és 39-59 milliós emelkedést az évtizedes mélypontnak számító 2007-es esztendőhöz képest.

A lap ismertetése szerint miközben világszerte 1,1-1,7 százalékkal csökkenhet a foglalkoztatottak száma 2007-2009 között, a fejlett országokban és az Európai Unióban 2,1-3,3 , Kelet- és Délkelet-Európa esetében pedig 2,1-3,7 százalék között van ez a mutató. Ez azt jelenti, hogy a megszűnő állások zöme ezekben a térségekben összpontosul – mutatott rá a Világgazdaság.

A DK szerint kemoterápiás kezelést és protézis műtéteket sem végeznek már a szentesi kórházban, a betegeknek Szegedre kell menniük

A DK szerint kemoterápiás kezelést és protézis műtéteket sem végeznek már a szentesi kórházban, a betegeknek Szegedre kell menniük

Lenyomná az Avatart egy kínai animációs film, amely már 1 milliárd dollárt termelt

Lenyomná az Avatart egy kínai animációs film, amely már 1 milliárd dollárt termelt

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

Szijjártó: Ezer már el is készült a vasúti kocsikból, amiket Egyiptomnak gyártunk

Szijjártó: Ezer már el is készült a vasúti kocsikból, amiket Egyiptomnak gyártunk