Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megtiltották a munkavégzést a kondorosi szociális foglalkoztatóban, mert a működtető alapítvány nem biztosított elegendő munkát a megváltozott munkaképességű embereknek - írta a Békés Megyei Hírlap keddi számában.
A foglalkoztatóban 30 ember dolgozott immár több éve napi négy, illetve hét órában, s ezért a minimálbér munkaidővel arányos részét kapták. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatójának döntése ellen fellebbezést nyújtott be az intézményt működtető békéscsabai Varius Alapítvány. Az alapítvány alkalmazásában álló emberek, közöttük olyanok is, akiket százszázalékosan rokkantnak minősítettek, az épület és az udvar takarítását, karbantartását, illetve adminisztratív munkát végeztek.
A foglalkoztatási hivatal álláspontja szerint az 1600 négyzetméteres telken fekvő épület és udvar karbantartása, takarítása nem tölti ki a munkaidejüket, ezért sérült a munkához való alkotmányos joguk.
Gyaraki Henriette, a Varius Alapítvány kuratóriumi elnöke ugyanakkor értetlenül áll a határozat előtt. Mint mondta, az alkalmazottak értelmes munkát végeztek, teljesen megújították az épületet és az udvart, járdát és kerítést építettek, akadálymentesítettek, festettek, mázoltak és a rendezetlen udvart virágos parkká varázsolták.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A baleset miatt az 50-es villamos helyett pótlóbusz jár egy szakaszon.