szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eddig ismeretlen tettesek bántalmaztak öt román állampolgárságú vendégmunkást vasárnap este a Csongrád megyei Zákányszéken; a négy férfi és egy nő közül hárman nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek

A rendőrségre vasárnap érkezett feljelentést követően a nyomozók adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek - mondta Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A jelenleg beszerzett információk alapján a rendőrség kategorikusan kizárja, hogy külső, szélsőséges csoportok állnának a támadás hátterében - hangsúlyozta a hadnagy, hozzátéve: a rendőrjárőrök a verekedés előtt tíz perccel igazoltatták az öt erősen ittas állapotban lévő román állampolgárt - a későbbi sértetteket -, mivel közterületen alkoholt fogyasztottak. Ellenük emiatt szabálysértési feljelentést tett a hatóság.
  
A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást. A helyi lakosok megnyugtatása, valamint a közrend fenntartása érdekében pedig fokozott ellenőrzést rendelt el a településen, amit a szükséges ideig fenntartanak.

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón